Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

IV.

38

hasonló részvétet és iigybuzgóságot fog önteni. Most, mikor ránk szakadtak a háború szenvedései,- e nagy áldozatok mellett azokra a kisebb, mindennapi sebekre is találunk gyógy irt, melyek a béke idején könnyebben elkerülik figyelmünket. Úgy látszik, a szenvedés zápora nemcsak szivünk talaját lágyitotta meg, de egész lelki világunk légkörét is mintha felfris- sitette volna. A mártiromság korszaka mindig nemcsak a nagy szenvedéseknek, de a nagy tetteknek is korszaka volt. Isten a szenvedések ekéjével szántja fel a lelkeket, valahányszor a szeretet fön- séges érzelmeit és még fönségesebb cselekedeteit akarja azokba elvetni. Szenvedés nélkül szeretni csak az ég boldog lakóinak kiváltsága, itt a földön a szeretet temploma a szenvedés talaján, az ön- feláldozás köveiből épül, tömjénfüstje, áldozatai parazsat, lángokat tételeznek fel.

Minthogy eképen a szeretet szenvedésteljes vajúdások gyermeke, a szenvedésekkel való ezen vérrokonságát a kari- tasz működésében sem tagadhatja meg. Azért minden tehetségét, minden munkáját, minden találékonyságát anyjának, a szenvedésnek szenteli, minden szerzeményével, kincsével a szenvedés hajlékába siet. S midőn ezt teszi, úgy érzi, hogy azok a fájdalmak, melyek között született, lassacskán enyhülnek s annak a balzsamnak illata, mellyel mások sebeit enyhiti, az ő szenvedésére is jótékony hatást gyakorol. Nemcsak az 41 puszta természetes befolyás nyilatkozik meg ebben, mely a munka, a másokkal való foglalkozás révén saját bánatunkat feledteti, hanem a szeretet meleg sugarainak a megvigasztalt lélekről a vigasztnyujtó lélekre való csodálatos visszaverődése. Különösen hangzik, de a tapasztalat bizonyítja, hogy saját terheink megköny- nyebbitésére a legjobb eszköz mások terheinek készséges magunkra vállalása. Az irgalmasság gyakorlása a tiszta örömöknek, a földön élvezhető legnagyobb boldogságnak igazi forrása, ópúgy mint a rendetlen önszeretet, az önzés ugyan- ennek a legnagyobb akadálya, sirja. Nemcsak a túlvilágon, hanem már e földi életben is beigazolódnak az Úr Jézus szavai: „A ki életét szereti, elveszti azt, a ki pedig feláldozza, megtalálja azt.“1 Hogy lelkűnkben az igazi boldogság feltámadhasson, az irgalmas szeretet angyalának kell az önzés nehéz kövét a sirról elhen- geritenie. Ekkor a sir sötétsége helyett a lelket mennyei világosság tölti be, melytől messze futnak az aggódásnak, búbánatnak, félelemnek szellemei, csendes békének, tántoríthatatlan megnyugvásnak engedve át helyüket. Hiszen a szeretet Istenével a béke fejedelme költözik a lélekbe, kinek lehelete uj életerőknek, uj tettre vágyásnak élesztője. így erősödik a szenvedés által elvetett mustármag a szeretet hatabnas fájává, melynek sudara a végtelenbe tör, terebélyes ágai alatt pedig a gyötrelmek minden fajtája eny- hetadó árnyékot talál.

Csodál,„tosak mennyei Atyánk gondviselésének útjai, ki a rosszat is jóra tudja fordítani. Semmi sem áll tőlem távolabb, mint hogy a háborút valami kívánatos dolognak, vagy épen a szeretet művének tüntessem fel. S lám az isteni gondviselés keze ezen a vad csipkebokron is a szeretetnek legszebb rózsáit fakasztja. A gyilkoló fegyverek, a városokat, falvakat felperzselő lángok mellett sebkötöző gyengéd kezeket, a karitász isteni tüzé1 Ján. 12, 25.