Circulares literae dioecesanae anno 1914. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
32 kül valóknak,1 a kiknek nincs reménységük.1 2 A hit országának tartalmát az Isten és emberszeretet és az erkölcs adja, a melyek az élő hitnek megnyilvánulásai. Krisztus Urunk saját kópét, lelkét, életét állítja föl követésre való példa gyanánt a szentség, a szeretet, a szelídség és türelem képét, melyre a hivő keresztény, mint élő képre tekint. Az igazság, Krisztus igazsága, csak akkor él bennünk, ha azt úgy tekintjük, mint életünk szabályát s annak birtokáért szabadakaratunkból küzdünk. Éppen ebben nyilvánul a krisztusi igazságnak végtelen értéke, hogy az nem puszta tanítás, elvont igazságok ismerete, hanem teremtő életerő, amely lemondást, önmegtagadást s erkölcsösséget hoz létre. Az, hogy a keresztény igazság mélyen behatolt, gyökeret vert az emberek életében, azt egészen átjárta, volt az egyháznak mindig legerősebb fegyvere, legbiztosabb védelme. Ez adta meg az erkölcsi erőt és halálmegvető hatalmat, mely a keresztények életében és a vértanuk halálában nyilvánult. A történelemből tudjuk, hogy a régi keresztények többet hódítottak etetőkkel, mint tanításukkal. Észrevette ezt már Tertullián s hivatkozott is rá a po- gányokkal szemben a mikor mondotta: Tanításunk bizonyítéka, a mi erkölcseink, így sikerült Krisztusnak tanításával átalakítani, megújítani az egész világot, a mihez hasonlót hiába is keresünk a világtörténelem folyamán. Már a zsoltáros megjósolta róla: „És megújítod a föld színét“ ;3 a titkos jelenések könyvében pedig ő maga megállapítja: „íme minde1 Eom. 1, 31. 2 1. Thess. 4, 12. 3 103, 39. neket megújítok.“1 S ilyen ellenálló s hóditó ereje egyedül Krisztus igazságának van, mint azt a kereszténység külső és belső ellenségeivel szemben megmutatta. De Krisztus Urunk tanítása uj irányba terelte a családi és társadalmi nevelést is. Nem foglalta ugyan valami rendszerbe nevelési elveit, hanem az addigi gyermeknevelésnek valláserkölcsi alapot adott, amit az addig teljesen nélkülözött; a nevelésnek oly alapigazságait és elveit fektette le, a melyek örökérvényüek. Ez természetes is. Hiszen ha Krisztus a világot megújítani akarta, tanításának keretébe a nevelést is be kellett vonnia, hogy célja,, az Isten fiainak kiképzése lehetővé váljék. Amint az emberi léleknek mér- hetlen értékét megállapította, beléfoglalta a gyermek lelkét is, melyben a vallás, erkölcs, műveltség, a tudomány csirái rejtőznek. Figyeljük csak, mily szeretet és gyöngédség hangján foglalkozik a gyermekekkel. „Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni, mert ilyeneké a mennyeknek országa.“2 — „A ki befogad egy ilyen kisdedet az én nevemben, engem fogad be. A ki pedig megbotránkoztat egyet a kisdedek közül, kik ónbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkő köttessék nyakára és a tenger mélységébe merittessék.“3 Ezek a szerető atyának, majd pedig az itélőbirónak szavai, melyek nemcsak a gyermeknek drága voltát tárják elénk, hanem a büntetést is, mellyel a gyermeki lélek megbotránkozóit sújtja. Ha pedig oly nagy becsben áll előtte a gyermek lelke, minden bizonnyal annak jó 1 31, 5. 2 Máté 19, 14. . 3 Mát. 18, 3—6,
