Circulares literae dioecesanae anno 1913. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

III.

28 nekik (joghallgatók és praeparandisták is, tanáraik vezetése alatt). A hatás a legjobb. d) Fontos dolog a fogházból vagy a javitó-intézetből kikerülő ifjak elhelyezése munkaadóknál. Ha erről nem gondosko­dunk, esetleg az első napon a szociálde­mokrata szakszervezetbe kénytelen beirat­kozni. Az országos és a kassai kath. Patro- nage-Egyesület külön Patronage-Munka- közvetitőt létesített; mind a kettő igen jó eredménnyel működik. Mindebből látható, hogy tisztán a kath. Egyháztól függ, hogy érdeklődéssel és áldozattal mennyit akar tenni a fiatal­korú terheltek valláserkölcsi nevelésének érdekében. B) Nem egészen igy áll a dolog a belügyminisztérium ügykörébe tartozó állami gyermekvédelmet illetőleg. Ennek érdekeit úgyszólván tisztán az orvosi látószögből nézte és nézi az államhatalom; ami a csecsemőkora gyer­mekeknél lehet teljesen igazolt, de azon­túl mindenesetre egyoldalú álláspont. Erre nézve a következő kívánalmak volnának részben a törvényhozás, részben hatósági intézkedés utján megvalósitan- dók, ami társadalmi úton is sürgetendő. a) Törvényhozási úton volna meg­állapítandó az állam, actoratusi joga a törvénytelen apa ellen a gyermektartási dij irányában. Az állami gyermekvédelem mai alakja ugyanis tíz év alatt már is erősen meglazította az erkölcsöket s ho­vatovább mindinkáb oda fog vezetni, hogy a vallástalan elemek nem is fognak házasságot kötni s törvénytelen gyerme­keiket az állami gyermekvédelemmel fog­ják eltartatni. A tartásdijat ugyanis az anyán sok esetben nem lehet megvenni, az apát pedig az anya nem akarja, az állam pedig a mai törvények alapján nem tudja perelni, amennyiben az eddigi jogállapot szerint csak a törvénytelen anyának van kereseti joga a törvénytelen apa ellen. b) Az elhagyott stb. gyermekek át­menetileg (néhány napra, esetleg hosszabb időre, míg egyéb elhelyezésük lehetséges) az állami gyermekmenhélyben helyeztet­nek el, aminő 17 van az országban. Mind a tizenhét men hely egy-egy orvos felügyelete alatt áll. Paedagogiai vezetés nincs, ami na­gyobb gyermekeknél sokszor inconveni- entiákra ad alkalmat. c) A menedékhelyekről kihelyezik a gyermekeket a telepekre, azaz városokba, vagy falvakba, tápszülőkhöz, tartásdij fejében. Glyermektelep csak oly faluban lehet, ahol orvos és elegendő „alkalmas“ tápszülő van. De hogy van-e iskola és pláne a kihelyezett gyermekek vallásának megfelelő iskola, az eddig nem határo­zott s most sem határoz, ha az egyház­hatóság nem áll nagyon a sarkára. Számtalan esetben adnak katholikus gyermeket nem katholikus tápszülőhöz tartásba. Itt nagy éberségre van szükség és a t. lelkészek jelentsék nekem, aa) hány katholikus gyermek van nem katholikus tápszülőnél elhelyezve és bb) hány hatholikus gyermek jár a ka­tholikus iskolába. Nehogy az állami gyermekvédelem intézménye észrevétlenül és eshetőleg aka­ratlanul is száz és száz katholikus gyer­mek elnevelésónek eszközévé legyen, ok­vetlenül szükséges, hogy a már meglevő gyermektelepeken levő elegendő számú katholikus tápszülő is jelentkezzék a gyermek m enhely ek nél,

Next

/
Thumbnails
Contents