Circulares literae dioecesanae anno 1912. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

III.

33

hozzászoknak, hogy lelkiismeretűk szavára hallgatnak; ha kísértéseikben Istenhez fohászkodnak; ha a jóért s lelkűk tisztaságáért áldozatot tudnak hozni, azt hajtogatván: inkább meghalok, semhogy vétkezzem. íme az ilyen nemzedék az erős, erkölcsi érzések utján jár Isten felé s az ilyen nemzedék nevelésének leghatha- tósabb eszköze a körültekintő, a lelkeket egyénileg kezelő gyóntatás.

De a legisleghathatósabb eszköz a gyermekek erkölcsének s egész lelki életének jó irányba való terelésére s kifejlesztésére a szent áldozás. S valóban, lelki életet kell adnunk ifjúságunknak; tiszta, erős nemzedékké kell azt nevelnünk, honnan adjuk s hogyan közvetítsük az erőt s az életet, ha nem első sorban a gyak- rabbi sz. áldozás révén ?! Amit az Ur Jézus a lelki élet kenyeréről mond, az egyaránt illik szentekre s gyermekekre: „aki eszi az én testemet s issza az én véremet, annak örök élete vagyon.“ (Ján. 6, 55.) A gyermek lelki életét, ezt a csirában leledző örök életet, a szent áldozás által kell nevelnünk s fejlesztenünk. Csakhogy e nagy eredményeket elérjük, ahhoz az kell, hogy a gyermekeket az iskolában, a templomban jól előkészítsük a szentség vételére s hogy ebben a szülők is segítsék a hitoktatót s a tanítót. Élesztenünk kell hitüket, hogy érezzék, hogy át legyenek hatva attól, hogy Krisztust magát fogadják; föl kell ébresztenünk reményüket, hogy a jó Jézus, a Megváltó, a Segítő Krisztus jön hozzájuk s azért jön, hogy eléje vigyék bajaikat, gyarlóságaikat, nehézségeiket s hogy megbeszéljék vele kísértéseiket. Föl kell élesztenünk szeretetüket, hogy vágyódva közeledjenek az Úrhoz s ragaszkodjanak hozzá gyermeki szivük bizalmával s hűségével. De ezt az előkészületet nem fogjuk tőlük oly mérvben megkívánni, hogy a nagy igényektől a gyermekek megijedjenek s az áldozástól elmaradjanak; hanem inkább Jézus szavai szerint fogunk igazodni, aki az Oltáriszentségből is úgy beszól, mintahogy régen szólt, mondván: „hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni s ne tiltsátok el őket.“ Úgy tetszik nekünk, mintha ez a forrás most bőségesebben áradoznék s mintha Szentséges Atyánk is föl akarná kelteni figyelmünket az Oltáriszentségre mint az ifjúság nevelésének hatalmas eszközére. Mi fölpanaszoljuk sikertelenségeinket, fájlalva beszéljük el csalódásainkat gyermekeink s ifjúságunk körül; Szentséges Atyánk pedig azt látszik mondani: gyermekeim, éheztek, szomjaztok, eltikkadtok, de hát nem látjátok-e, hogy az Ur asztala meg van terítve s hogy szomjatokat az Udvö- zitő forrásainál olthatjátok; jöjjetek hát ide, gyermekek s meglett emberek; egyetek s erősödjetek. Ezt a buzdítást különösen a gyermekekhez is intézi; akarja, hogy korábban áldozzanak; akarja, hogy többször áldozzanak; akarja, hogy ifjú szivük Jézus számára kész és nyílt legyen. „Crebris admonitionibus multoque studio“ írja a sz. áldozásról szóló dekrétumban, gyakori figyelmeztetéssel s nagy buzgósággal ösztönözzék a lelkészek s gyóntatok a gyakori sz. áldozásra a népet; értessék meg vele, hogy a sz. áldozáshoz az kell, hogy halálos bűn nélkül s jó, áhitatos szándékkal járuljunk a Szentséghez. Ezt kell megértetnünk gyermekeinkkel is s nem a félelmet, hanem inkább a bizalmat s a vonzódást kell bennük fölébresztenünk s buzdítanunk őket, hogy a szent áldozáshoz többször járuljanak, kezdetbe havonként s az ün7