Circulares literae dioecesanae anno 1912. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
III.
29 az utca s a rossz társaság romba ne döntse. Mindebből megérthetitek, kedves szülők és nevelők, hogy a nevelés sok gondot, kitartó szorgosságot s nagy munkát igényel, amelyben össze kell fognunk mindnyájunknak: szülőknek, tani toknak, lelkészeknek, akiket telítsen egyrészt nagy tisztelet a gyermekek iránt, másrészt lelkesítsen a vágy, hogy a gyermekeket jókká kell fegyelmezni, lelkűket meg kell menteni, Isten gyermekeivé kell őket nevelni, hogy a mi munkánk s szorgosságunk révén Krisztushoz közeledve hallhassák a szót: ilyeneké a mennyek országa. Ez lesz a mi nevelő munkánknak is legnagyobb dicsérete. II. Az Ur Jézus szavait, „hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni s ne tiltsátok el őket“, másodszor úgy lehet érteni, hogy hozzuk a gyermekvilágot s az ifjúságot Krisztus Urunknak közvetlen közelébe; állítsuk őt gyermekeink szemei elé s hozzuk erkölcsiségüket, jellemüket, kísértéseiket s küzdelmeiket eleven, szoros kapcsolatba Jézussal, hogy a bűn ellen Jézusért küzdjenek, hogy az erényt Jézusért gyakorolják, hogy a jót iránta való szeretetből tegyék s erkölcsi életüknek vonzó s ragyogó indító oka Jézus legyen. Tehát meleg, eleven gyakorlati vallásosságra kell őket nevelnünk; ez mozdítja elő bennük hathatósan a jót, ez töri le győzelmesen a rosszat. Egy hires angol mondja: „A legfőbb szer a bűn ellen az Istenfélelem s az erény útjairól elpártoltak számára, éljenek azok Angliában vagy Japánban, Afrikában vagy Indiában, a legkurtább ut a jóra az Istenhez való visszatérés. Ha csak hasznossági szempontból nézném is e dolgot s ha nem is volnék hivő s csak tapasztalataim után indulnék, azt kellene mondanom, hogy a nagy erkölcsi sikerekhez s a végleges sikerhez vezető ut az a módszer, mely a nevelésben az isteni befolyásnak enged helyet.“ Kedves Hívek, mi is sikereket akarunk elérni; tiszta, lelkes, életrevaló ifjúságot akarunk nevelni, legyen hát gondunk arra, hogy a gyermekek leikébe az isteni befolyásnak nyissunk utat. Ezt azáltal tesszük meg, ha a gyermekeket meleg, eleven vallásosságra neveljük. A vallásos élethez nem elég, ha a katekizmust valahogy tudjuk, hanem ahhoz az kell, hogy az élet egész vonalán érezzük függőségünket Istentől, kitől való az élet, ez a mi életünk is s akinek az életért, annak tartalmáért s mindazért, amit akarunk s cselekszünk, felelősséggel tartozunk. Az lesz a jó vallásos nevelés, mely ezt a tudatot fejleszti ki bennünk, s mely rásegít, hogy Isten közelében érezzük magunkat, benne éljünk, mozogjunk, legyünk, hozzá fohászkodjunk s belőle erőt merítsünk. Utasítsuk gyermekeinket Istenhez, hogy kérjék őt s fohászkodjanak hozzá segélyért. A gyermek tudja a Mi atyán kot s Údvözlégy Máriát s el is mondja naponként; de ez nem elég. Figyelmeztessük a gyermeket, hogy szeretettel gondoljon Istenre s mikor nézi a szép természetet s látja Isten müveit, emelkedjék föl csodálkozva hozzá s mondja: Én Uram, Teremtőm, mily nagy; mily hatalmas vagy, mily szép és fölséges vagy! Figyelmeztessük, hogy adjon hálát Istennek reggel és este; de ne csak akkor, hanem ha lát egy vak gyermeket, gondoljon arra: hálát adok neked, Uram, hogy látok; mily boldog vagyok! Ha betegnél volt vagy temetésen, adjon hálát s mondja: Uram, mily jó
