Circulares literae dioecesanae anno 1912. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
III.
26 szetes s természetfölötti eszközöket, melyek igénybevételére Isten kötelez, hogy bennük s általuk megáldja s biztosítsa nevelési munkánkat. I. Az Ur Jézus szavai, bogy „hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni s ne tiltsátok el őket“, háromféle kötelességet rónak ránk. Először is úgy érthetjük azokat, hogy tegyetek róla, dolgozzatok gyermekeitek lelkén, vezessétek s óvjátok őket, igazítsátok el őket úgy, hogy az erkölcs utján járjanak s ezáltal hozzám jöjjenek. Jézushoz jönni ugyanis annyit jelent, mint tiszta lelkűnek s erkölcsösnek lenni. De a jó erkölcs nincs meg készen a gyermek lelkében, hanem azt ki kell dolgozni; a gyermek lelkét illemre, engedelmességre, Istenfélelemre szoktatni kell; távol kell őt tartani a rossztól, föl kell benne ébreszteni a jó érzést; ez mind föladata annak a nevelési munkának, mely a szülőkre s tanítókra, a nevelőkre s lelkészekre vár. A nevelést munkának mondjuk, még pedig amily fontos, oly nehéz munkának. Isten gyermeket adott, de azt nevelni is kell; nevelés nélkül az az élet nem öröm és áldás, hanem inkább sokféle boldogtalanságnak forrása. Azért, aki életet adott a gyermeknek, annak nevelést is kell adnia. Ezt a nevelési munkát első sorban az által végezzük, hogy sokat foglalkozunk a gyermekkel s nem hagyjuk magára. Tudjuk, hogy az élet küzdelmei s a kenyérkereset a szülőket elvonják a gyermekek gondozásától, akik aztán magukra maradnak; de ne hagyjátok őket, kedves szülők, magukra legalább akkor, mikor a munka nem von el titeket; ne szakítson el ilyenkor titeket gyermekeitektől sem léhaság, sem mulatozás vagy élvezethajhászat. A gyermekeikkel foglalkozó, éber szülők oltalma alatt fejlenek a gyermekek mint erkölcsi, mint testi fejlődés irányában. A jó szülők figyelme kiterjed arra, hogy a családi ház a maga rendjével, csínjával, tisztességével alkalmas környezete legyen az ébredő s fejlő léleknek. A gyermek lelke ugyanis lágy és fogékony s az első benyomásokat öntudatlanul is a környezettől veszi. A benyomások ott vetődnek rá; leikébe nyomódik a szülőnek jóságos vagy haragos tekintete, szerető vagy gyű- lölséges arckifejezése, jóindulatú vagy szitkozódó beszéde. Lelkére vetődik a lakás képe, rendje vagy rendezetlensége, tisztasága vagy piszkos, szurtos volta. A gyermek látja, hogy hogyan élnek körülötte, hogy mit tisztelnek, mit vetnek meg, hogy mit szeretnek, mit gyűlölnek. Látja, hogy szemérmesek-e vagy szemérmetlenek, hogy fegyelmezettek-e vagy fegyelmezetlenek s mindezt már akkor kezdi tapasztalni, amikor arról még valamiféle fogalma volna; még mielőtt e dolgokról beszélni tudna, már nemesbül vagy tompul az erkölcsi érzése. Jegyezzétek ezt meg jól magatoknak, kedves szülők és nevelők, s érezzétek át, hogy rajtatok nevelődik a gyermek, rajtatok, nem annyira a szavatokon, mint az életeteken. Úgy vagyunk mindnyájan, hogy amik vagyunk s amilyenekké lettünk, azt leginkább mások befolyásának köszönhetjük s az összes tényezők közt, melyekkel Isten hatott ránk, a legfontosabbak az emberek. Azért lehet a szülő átok vagy áldás, pokol vagy menyország a gyermekre. Ha vallásos, jó szüléink vannak, akárcsak Istennel magával találkoztunk volna éltünk kikezdő utjain. A
