Circulares literae dioecesanae anno 1911 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
III.
35 tak ugyanis olyanok, kik a beszámitható- ság korát másként állapították meg a szent gyónásra nézve és másként a szent áldozásra. A szent gyónásnál beszámit- hatóság korának azt az időt vették, mikor valaki a jót a rossztól megkülönböztetni, tehát vétket elkövetni képes; az Oltári- szentségnél pedig még későbbre tették a beszámithatóság idejét, t. i. akkorra, mikor az illető teljesebb hitbeli ismerettel és az előkészületre érettebb lélekkel rendelkezik. És igy a különböző helyi szokások és különböző emberi fölfogások alapján majd tiz vagy tizenkét, majd pedig tizennégy vagy még ennél is idősebb korában engedték az ifjúságot az első szent áldozáshoz; akik ezen időn alul voltak, azoknak egyáltalán tiltva volt az Oltári- szentség vétele. Ez az eljárás,mely a legméltóságosabb Szentség iránti tisztelet megőrzésének látszata alatt a híveket annak vételétől távol tartotta, igen sok bajnak lett szülő oka. így történt bizony, hogy a zsenge gyermekkornak ártatlanságát elszakítottan a Krisztussal való egyesüléstől a benső lelki életnek nedve egyáltalán nem táplálhatta; miből azután következett az is, hogy az ifjúság ezen szerfölött hatalmas lelki támasznak hijján annyi ki sértések közepette elveszítvén lelke tisztaságának hamvát, előbb esett bűnökbe, mintsem e szent titkokat megízlelte volna. Jóllehet bár szükséges, hogy az első szent áldozást szor- gosabb előkészület és gondosabban végzett szent gyónás előzze meg — mi ugyan nem mindenütt történik igy — mindenkor fájlalandó azonban az első ártatlanságnak veszte, mely talán elkerülhető lett volna, ha valaki már kiskorában járulhat az Oltáriszentség vételéhez. Nem kevésbbé helytelenítendő az a, több helyütt divó szokás, hogy a szent gyónást nem engedik meg olyan gyermekeknek, kik még szent áldozáshoz nem járultak; vagy ha éppen megengedik, akkor föloldozás nélkül. Minek folytán előfordulhat, hogy esetleg halálos bűnök hálójába keveredve, hosszabb időkön át végzetes lelki veszedelemben forognak. Ami pedig legborzasztóbb, néhol még a halálos ágyon sem látják el a szent Utravalóval az első szent áldozást nem végzett gyermekeket; és igy kisdedek módjára eltemetve, sem éltükben sem halálukban az Egyház könyörgéseiben nem részesülnek. Ilyen károkat okoznak azok, kik az első szent áldozást megelőző különleges előkészületeket kelleténél jobban túlhajtják, talán megsem is gondolva, hogy az effajta túlzott elővigyázati módszer a Jan- zenisták tévtanának folyománya, kik az Oltáriszentséget nem az emberi gyarlóság gyógyszerének, hanem jutalmazásnak tekintették. Mindenesetre máskép gondolkodott a trienti zsinat, mikor e Szentségről azt tanította, hogy az „ellenszer, mellyel a mindennapi hibáktól megszabadulunk és a halálos bűnöktől megóva- tunk.ul Ezt a tant nemrégiben a zsinati szent kongregáció 1905. december 26-án kelt rendeletével is erősen hangsúlyozta, megengedvén, hogy a mindennapi szent áldozáshoz idősebbek úgy, mint fiatalabbak egyaránt járulhassanak, föltéve, hogy kegyelem állapotában vannak és akaratuk a jóra hajlandó. És valóban nincs is elfogadható ok, miért kivántatnék' ma oly rendkívüli előkészület az első szent áldozásra azoktól a, gyermekektől, kik még a lelki tisztaságnak 1 Sess. XIII., de Eucharistia, c. 2.
