Circulares literae dioecesanae anno 1907 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VII.

79

juk, hogy e téren elfoglaltuk volna a többi katholikus népek sorában és nemes versenyében azt a helyet, amelyet a hazai katholikus liivek számánál, vagyoni helyzeténél fogva elfoglalnunk kellene.

Azon hitrokonaink száma, akik kedvezőtlen gazdasági viszonyok s egyéb okok folytán a keletre vándorolnak, nem apadóban, inkább emelkedőben van. Idegenbe szakadt véreink távolról sem élvezik azt az oltalmat, támogatást, a melyet például a sokszor megrágalmazott hazai törvényhozásunk is minden bevett vallásfelekezetnek nagylelkűen nyújt, s mivel anyagi helyzetük sem mondható kedvezőnek, elképzelhető, hogy százezreket számláló hitrokonaink egyházi, iskolai életükben nagy szükséget szenvednek, hacsak segítségükre nem sietünk.

Tagadhatatlan tény az is, hogy itt benn a haza határai között különösen a templomhidny felettébb érzékeny módon évről-évre növekedik, elannyira, hogy a rendelkezésre álló tényezők szolgáltatási képessége azzal még a legjobb akarat mellett sem képes lépést tartani és ha nem állítjuk melléjük kiegészítésül a társadalmilag szervezett jótékonyságot, a hitélet soha nem pótolható veszteségeket fog szenvedni.

A jelzett mozzanatok mérlegelése kell, hogy Társulatunk minden tagját, barátját, jóakaróját hathatósan ösztönözze a szélesebb körű tevékenységre, erőkifejtésre, mert épen a Szent-László-Társulat nyújt módot és alkalmat arra, hogy a hazai katholikus társadalomnak legszélesebb körei époly könnyű, mint célravezető módon közreműködjenek a pápa, a keleti magyar katholikus missziók és a hazai szegény egyházi intézetek segélyezésében.

Hány ezer meg ezer hivő lélekben van meg a jóakarat a felsorolt nemes célok támogatására, de tetté nem válik, mert sokszor hiányzik az ösztönzés, az alkalom a szándék megvalósítására! Társulatunknak törekvése a szunnyadó nemes érzéseket felébreszteni, a lelkek mélyén élő gondolatot tettre szólítani, a katholikus érzülettől elválaszthatlan jótékonyságot tervszerűen és céltudatosan olykóp irányítani, hogy a gyakran szétforgácsolt csekélyebb adományok mind összegyüjtetvén, végeredményben jelentős erőt képviseljenek! E téren járt nyomokon haladunk, mert a külföldi hasonló célú katholikus társulatok példája mutatja, hogy a tervszerűen gondozott bár kisebb, de széles körben gyűjtött adományok évenkint százezreket, milliókat gyümölcsöznek az egyházi élet kimondhatatlan hasznára. Saját tapasztalataink is arról győznek meg, hogy az egyeseknek még oly dús bőkezűséggel gyakorolt jótékonysága sem elegendő a tömeges szükségletek kielégítésére, másrészt erőben, eredményben nem mérkőzhetik a sűrűn és sokak által nyújtott kisebb adományokkal.

A katholikus közönség nagy rétegeiben elrejtett segédforrást Társulatunk céljai érdekében megnyitandók: tiszteletteljesen fordulunk Főmagasságodhoz azon kérelemmel, méltóztassék kegyesen megengedni, és elrendelni, hogy évenkint az egyházmegye összes templomaiban a Fő- magasságod által kijelölendő valamely vasárnapon a hívek megfelelő buzdítás mellett adakozásra hivatván, az azon vasárnap befolyó kegyes adományok társulatunk javára fordittassanak; hasonlókép méltóztassék az egyházmegye lelkipásztorait, a katholikus intézetek, fő-, közép-, és népiskolák vezetőit, kezdve az egy