Circulares literae dioecesanae anno 1906 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
IV.
28 hogy a „Communitas“ kifejezés alatt az akkori viszonyokra való tekintettel a római katholikus egyházközség értendő s hogy ebből folyólag, valamint a m. kir. Kúria 31. sz. döntvényére figyelemmel, alperes mint izraelita vallású unini lakos a pár- bér teljesítésére sem közvetlenül, sem közvetve nem kötelezhető; az elsőbíróság nem sérthetett és nem is sértett anyagi jogszabályt, midőn alperesnek kötelezettségét megállapította. S minthogy a feleb- bezési bíróság ítéletében kötelező jogszabály megsértése nélkül megállapított s ekként a S. E. 197. §-a értelmében ehelyütt is irányadónak tekintendő tényállás szerint Unin politikai község az általa átvállalt és avertált párbért emberemlékezet óta természetben vetette ki és hajtotta be, még pedig akként, hogy minden ..Okruch“ (negyed urb. telek) után egy vagy fél mérő búza és egy vagy fél mérő rozs volt kiszolgáltatandó s ez a kivetési módozat és aránykulcs mindaddig, míg közigazgatási úton meg nem változtatók, kötelezőnek elfogadandó, minthogy továbbá tény gyanánt az is meg lett állapítva, miként alperes az 1893—1902. évben 7 urb. egynegyed teleknek volt birtokosa s hogy fenti időre a teljesítést megtagadta s minthogy végül alperes nem bizonyította azt, hogy a nála hátralékban maradt tartozás pótadó alakjában kivettetett és ő ily módon az ő birtoka és illetve adója arányában arra már fizetést eszközölt, illetve, hogy a község a római kath. plébánosnak járó párbért általában már előbb is községi pótadóban beszedte, elévülési kifogása pedig mint törvényben nem gyökerező, bírói figyelembe nem vehető, mindezeknél fogva nem sértett a felebbezési bíróság jogszabályt az által sem: midőn alperest a kivetési módozat és kulcsnak megfelelően a tíz év hátralékos gabonamennyiség természetbeni kiszolgáltatása vagy ennek megfelelő és szintén jogszabály megsértése nélkül megállapított egyenértékű megfizetésében elmarasztalta. (1905. október 30-án, Gr. 93.) Jegyzet: A királyi Kúria 31. sz. polgári döntvénye így hangzik: Az magában véve, hogy egyes helyeken a visitatio canonica feljegyzései szerint a párbér minden ház vagy telek után szolgáltatók ki, nem képez alapot arra, hogy a kérdéses helyeken a párbér ingatlanokon nyugvó dologi tehernek tekintessék. — Az indokolásban kifejtetik, hogy a párbér a hívek önkéntes obligáczióiból veszi eredetét, czélja a kath. lelkész ellátásának biztosítása volt s ennélfogva az fogalmilag a plébániai kötelékhez tartozóknak jogszokás (laudibilis consvetudo) útján keletkezett személyes kötelezettségén alapul. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a párbór egyes esetekben szerződés és más jogalkotó tények folytán ingatlanhoz kötött dologi teherré nem válhatott; mert valahányszor átvállalt vagy közsógileg avertált párbórről van szó, a fent kifejezést nyert általános elv nem állhat útjában annak, hogy a fenforgó külön jogczímnél fogva a parochiális kötelékhez nem tartozók isakatholikuslelkészt illető párbérfizetésére vagy kiszolgáltatására köteleztessenek. A magyar királyi Kúria fontos döntvényt hozott a templomépítési alapítványokra nézve, kimondván, hogy valamely községben létesítendő templomalap javára hagyományozott hagyatéki vagyon oly közezélú alapítvány tekintete alá nem esik, melynek létesítéséhez alapítólevél kiállítása és a kormány hatósági jóvá722. sz. Curiai döntvény a templomépítési alapítványokról.