Circulares literae dioecesanae anno 1906 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

XV.

142 melyben magasra lobogjon az Isten sze- retetének tüze. „Ignem veni mittere, et quid volo nisi ut accendatur.“ (Luk. 12, 49.) A sze­retet élesztősét, lángragyujtását várja tő­lünk a mi édes Üdvözítőnk. Mennél erő­sebb keblünkben a vágy ezen várakozá­sának megfelelni, annál többet fogunk tenni Isten dicsőségére, a lelkek megmen­tésére, a keresztény hitelvek védelmére, terjesztésére, érvényesítésére minmagunk- ban és híveinkben, a családban, a társa­dalomban, az iskolában, a magán és nyil­vános élet minden vonatkozásaiban. „Vos estis sál terrae“ (Máté 5, 13.), mondja rólunk az isteni Üdvözítő. Mi vagyunk a föld sava. A mi hivatásunk az emberi társadalom minden rétegét, minden intézményét a keresztény vallá­sosság égi savával megfűszerezni, meg- ízositeni. Szent Hilarius szerint „Sál est in se uno continens aquae et ignis elementum.“ (S. Hilar. Pictav. Comment, in Matth, cap. 4. n. 10. ap. Migne. PP. LL. IX. 934.) Ezt az „ignis elementumot“, a sze­retet tüzét nekünk kell a keresztény tár­sadalomba bevezetnünk: póldaadással, ta­nítással, buzdítással, lelki pásztori műkö­désünk összes tevékenységével. Azért indul bomlásnak, rothadásnak, feloszlásnak az emberi társadalom, mert hiányzik belőle ez az „ignis elementum“, az Isten szere- tetének tüze. i Csodálatos, az emberek szeretik az igazat, a szépet, a jót, a boldogítót. Nem ijednek meg semmi fáradságtól, semmi áldozattól, hogy ismereteiket az igaz fel­kutatásával gazdagítsák — a történelem, a természettudományok terén. A szép irányitó eszméje lett a modern kornak. A művészet, az ipar, a ruházat, a bútor, az élet úgyszólván első szükségletei mind a szépnek befolyása alatt állanak. Az emberiség nem szűnik meg a szép uj és uj formáit keresni. A jó iránt is nagy a fogékonyság a modern emberben, a bol­dogítónak meg éppenséggel ellenállhatlan hatása van reá. Nemde az egész társa­dalmi krízis az élvezet körül forog. A í nagy tömegek élvezni kívánnak, földi boldogság után vágyódnak. Ezen vágy kergeti őket sztrájkokba, tömöríti mun­kásszervezetekbe. íme, mennyi a törek­vés az igaz, szép, jó és boldogító után ; csak az örökkévaló igazság, a végtelen szépség, a határtalan jóság, a végnélküli boldogság hagyja őket hidegen. Isten szeretető nem lakozik sziveikben. Ideálok után futnak, ideálokat keresnek, ideálo­kat alkotnak magoknak s a legfőbb ideált meg nem találják. A mi hivatásunk azt velők megismertetni s az iránta való sze- retetet sziveikben lángra gyulasztani! A tűzláng nem ismer nyugalmat. Folyton lobog, folyton lángol, mig csak mindent meg nem emészt, ami környeze­tében van. Ilyen legyen a mi szeretetünk tüze is. Mig csak egy ember is lesz, ki nem szereti Istent teljes szivéből, teljes leikéből és minden erejéből: küldetésünk nem ér véget, kötelességünk meg nem szűnik. Isten szeretetét hirdetni, terjesz­teni, a lanyha., el hidegült sziveket lángra gyulasztani. És ha lankadni találna a mi szere­tetünk; ha a világ fuvalma elojtással, az üldözések viharja elnyomással, a reánk szakadó szenvedések árja elfojtással fe­nyegetné: ne legyünk kislelküekkó. „Om­nia possum in eo qui me confortat.“ (Phil. 4., 13.) Gyújtsuk újból meg újból lángra halaványuló szeretetünket Jézus szentsó- ges Szivének lángjainál. A megtestesülés

Next

/
Thumbnails
Contents