Circulares literae dioecesanae anno 1903 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

V.

31

Shaksperétől, Mussetet (hanem Voltérnek, Sekszpirtől, Müsszét). Ilyenkor tehát úgy segítünk magunkon, hogy a változatlan idegen névhez kötőjellel függesztjük a ragot: Voltaire-nek, Shakspere-től, Voltaire-t, Musset-t. — így az -i képzővel is: shakspere-i szellem, moliére-i helyzet.

14. §. A magyar tulajdonnevek közül a családnevek egy része elmaradt a ma dívó írásmódtól, mert az illető családok régiesen írják nevüket. így maradt meg e nevekben sok elavult betű: y=i: Fáy, Csdky; — eö, ew—ö, ő; Eötvös, Dessewffy; — th, gh—t, g: Kossuth, Végh; — eh, ts=cs: Széchenyi, Madách, Takáts: — s, ss=zs: Jósika, Dessewffy; — w—v: Wesselényi.

Nincs helyén az idegenszerű írásmód a meghonosult keresztnevekben, p. Mártim, Mathild, Edith, Judith, Fanny, Betty, Lydia; helyesen: Márta, Matild, Edit, Judit, Fáni, Betti, Lidia.

Összeírás és különírás.

15. §. Sokszor két-három szó együtt fejez ki egy fogalmat, s kétség támad, vájjon összeírjuk-e őket vagy pedig külön-külön. Nem lehet ugyan minden ilyen esetre határozott szabályt fölállítani, de irányadók lehetnek a következő megjegyzések:

A következő esetekben mindig egybeírjuk az összetartozó szókat, mert egységes összetételnek érezzük:

a) a birtokos és tárgyas összetételeket, p. fahéj, nyelvszokás, betegágy; — igazmondás, magaviselet; istenfélő, mitévő, szav atartó, kárvallott, szinehagyott, szemlesütve, háztűzné zni;

b) az összetett mellékneveket, amelyek összehasonlítást és színárnyalatot jelentenek, p. jéghideg, méregdrága, hófehér, sötétzöld;

c) az igekötöt az igével, ha közvetlen előtte áll és reá vonatkozik : bemegy, fölszáll, rátartja magát, beleesik, megvan, elvan, megleszünk, elleszünk stb. (A kettőztetett igekötőket kötőjellel : ki-kimegy, vissza - visszun óz). — Nem helyes egybeírni az igekötőt az igével, ha nem erre, hanem egy rákövetkező igenévre vonatkozik ; tehát nem kifogják húzni, elleszünk fáradva, ki fogják húzni, el leszünk fáradva;

d) egybeírjuk a több szóból álló névmásokat: önmaga, önnönmagukat; énbennem, teneked,

őtőle, mibelőlünk, timiattatok, őalattuk; ugyanakkora, ugyanannyi, szintannyi, szintúgy ; —- akármilyen, akárhol, mindazok, vajmi stb. — és igy a vonatkozó névmásokat s a hozzájuk tartozó kötőszókat is: aki, ami, amennyi, amilyen, amint, amíg, ameddig, amikor, ahogy, ahol, ahonnan stb., valahány, valahányszor stb. (De két szóba: én magam, ők maguk, másod magammal, épp olyan, mind a két, senki sem, sehol sem stb. de sohasem, sohse).

Jegyzet. A M. T. Akadémia a hagyományhoz ragaszkodva két-két szóba Írja az én bennem, te neked-féle névmási kifejezéseket, továbbá a vonatkozó névmásokat: a ki, a mi és a mint, a míg stb. Ennélfogva ezt az írásmódot se lehet hibáztatni,

16. §. Az összetételnek némely más fajában kevésbé szoros a kapcsolat s azért az írás is ingadozóbb:

a) Az egyrangú tagokból álló összetételeket, különösen a szókettőzéseket s az úgyn. ikerszókat kötőjellel szoktuk írni; p. egy-két, egyikmásik, ötször-hatszor; egy-egy, ketten-ketten; olykor-olykor, lassan-lassan; dúl-fúl, országvilág, tarka-barka, fúr-farag, libeg-lobog, szánom-bánom, telides-teli, újdonat-új.— Csak azokat írjuk egy szóba, amelyek teljesen egységes fogalmat fejeznek ki: járkel, szóbeszéd, hírnév, árapály; zűrzavar, pörpatvar, búbánat, torzonborz, gézengúz, tősgyökeres.

b) Az igével az előtte álló határozót csak akkor írjuk egybe, ha a kettőnek tartalma egészen összeforr, p. észrevesz, végrehajt, szembeszáll, közzétesz, agyonüt, odaad, (ide tartoznak a már említett igekötők is). De külön, két szóba írjuk p. az ilyeneket: várva vár, kérve kér, nöttön nő; nagyra lát, férjhez mén. — Egy szónak vesszük azonban a határozós igéből képezett f ő n e v e t, s az i g e n e v e t is. ha egészen melléknévi vagy főnévi jelentést vesz föl; p. nagyralátás, férjhezmenetel; nagyralátó, semmirekellő, jóravaló; szemenszedett, körmönfont, mondvacsinált; nyakravaló, messzelátó, elöljáró.

c) A jelző a főnévvel csak olyankor válik összetétellé, ha a kettő valami új, egységes fogalom kifejezőjévé lett, nevezetesen ha átvitel vagy megszorítás által távozott el eredeti jelentésétől. Más p. a szépírás mint a szép írás, más a nemesember mint a nemes ember, más