Circulares literae dioecesanae anno 1902 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

XVII.

156

bőségével; kitüntette a legritkább tulajdonokkal, megáldotta hosszú élettel, hogy századokra szóló tevékenysége által minél nagyobb dicsőséget szerezzen az egyháznak.

Nagy szelleme, gazdag tudása, mély bölcsessége és nemes szive valóban az Ur választottja gyanánt tüntetik föl a Szentatyát és különösen hivatottá teszik gondteljes feladatainak teljesítésére.

Tudjuk, hogy a viszonyok, melyek között Leo pápa az egyház kormányát átvette, rendkívül szomorúak voltak. Komoly jellegű bajok mételyezték meg a társadalom szervezetét, növekedtek a veszélyek, melyek az uralkodók személyes biztonságát, az államok nyugalmát, a népek békéjét fenyegették.

A vallásos öntudat és kötelességérzet megingott a szivekben, az erény és erkölcs törvényei csekély visszhangra találtak a keblekben ; a tekintély varázsa eloszlott, a zavar és féktelenség szelleme ijesztően éreztette hatalmát.

A Szent Atya mélyreható tekintete alaposan felismerte a helyzetet; s igy szólott: „Valami halálos láz járja át a társadalom szervezetét, amely tagjait elemészti, minden nyugalomtól megfosztja és katasztrófákkal fenyegeti.“ Ennélfogva erősen elhatározta, hogy legfőbb tevékenységét a társadalom súlyos bajainak orvoslására fogja szentelni.

„Oda irányítjuk minden törekvésünket, — igy ir pápasága első évében (1878. decz. 24-én) — hogy a fejedelmeket és népeket az egyházzal fenntartott békéhez és barátságos viszonyhoz vezessük vissza. Egész életünk e magasztos czélnak lesz szentelve és nem lehet akadály, mely törekvésünkben gátoljon.“

Nagyszabású körlevelei majdnem mind e magasztos czél megvalósítására irányulnak; főpapi oktatásai arra czéloznak, hogy a híveket hűséges engedelmességre és törhetlen ragaszkodásra indítsák azon örök érvényű igazságok iránt, melyeket az egyház fennállása óta tanít.

Oly sokoldalú, oly kitartó és következetes az a tevékenység, melyet a Szent Atya e téren kifejt, hogy az egész világ csodálkozásának tárgyát képezi.

E mellett nem feledkezett meg azon magasztos feladatokról sem, melyek a szellemi haladás előmozdítása, a tudományok fejlesztése és a művészetek ápolása körül, az egyház hagyományos osztályrészét képezik.

Ezek által tanúságot szolgáltatott azon nem ritkán kétségbe vont igazság mellett, hogy az egyház ma sem vesztette el sem képességét, sem jogát arra, hogy a közművelődés fontos munkáját szellemével irányítsa és az emberiséget a haladás ösvényein vezérelje.

Könnyen magyarázható tehát, hogy jelen örömünnepe alkalmából seregesen vándorolnak a nemzetek az örök város felé, hogy bemutassák hódolatukat szent Péter utódja előtt, kit a legnagyobbak között fognak említeni és tisztelni a századok.

Tudják a népek milliói, hogy az igazság és erény, a szabadság és jog. a béke és jólét kincseit azon erősség falai őrzik, melyet az Ur megdönthetien sziklára épített és az idők végéig tartó fennállásról biztosított.

A kereszténység központja és őre felé szálúinak a mi gondolataink is, oda irányulnak a mi érzelmeink is.

Légy üdvözölve, légy áldva, Szent Atyánk, tölünk is ez ünnepélyes alkalommal.

Huszonöt éve lesz, hogy viseled, az apostolok lelki nagyságával, rendithetlen bátorságával, a magasztos tisztet, nem tekintve, nem kérdve, vájjon útai a Tábor — a megdicsőülés, vagy a Kálvária — a