Circulares literae dioecesanae anno 1900 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

XI.

80

gentem capiendas esse censemus. Haec est enim gens, quae ob acceptorum a Sancta Sede beneficiorum copiam et magnitudinem fortioribus grati animi et devotionis vinculis se obstrictam cathedrae Petri sentit. Haec est enim gens, quae luculentissima et peculiaria benignissimae propensionis et curae paternae Sanctitatis Tuae documenta experta est.

Tu, Beatissime Pater, adpellasti nos per incomparabilem benignitatem „gentem illustrem et nobilissimam.“ Tu recreasti nos et communem nostram laetitiam ad summum culmen evexisti binis illis litteris apo- stolicis, quas aureis consiliis et monitis refertas annis 1886. et 1896., quando scilicet liberatam duobus ante saeculis arcem Budam et consolidati regni nostri annum millesimum festiva solemnitate celebravimus, ad nos dirigere dignatus es.

Sed est nobis et alia haud minoris momenti causa, quae nos hodierna die ad apostolicum thronum Christi in terris vicarii laetabundos perduxit. Optime certe Sanctitati Tuae compertum est, nongentesimum impraesentiarum verti annum, a quo Hungarorum gens fidem Christi susceperat, regnumque nostrum Christianarum civitatum familiae insertum est.

Anno quippe Domini millesimo felicissimae recordationis praedecessor Sanctitatis Tuae, Silvester Papa II., in somnis, prout chronica nostra narrant, ab angelo admonitus, ut nuncios ignotae gentis ad se brevi venturos benigne exciperet votisque eorum- dem ultro deferret, mox splendidissimam Hungarorum recens ad fidem Christi conversorum legationem, cuius dux Astricus primus Colocensium antistes erat, coram se viderat cunctisque piissimi principis, S. Stephani, postulatis libenter assentiens non- modo apostolicam benedictionem populo

zetének legelső sorban kell részt vennie. Mert érzi ez a nemzet, hogy öt a Szentszéktől nyert jótétemények sokasága és nagysága révén a hála és kegyelet erősebb kötelékei fűzik szent Péter székéhez. Mert ez azon nemzet, a mely Szentséged jóindulatának s atyai gondosságának nyilvánvaló és legsajátosabb jeleit tapasztalta.

Te, Szentséges Atya, páratlan kegyességeddel „kiváló és legnemesebb nemzetnek“ neveztél bennünket. Felemeltél bennünket és közös örömünket a legmagasabb fokra emelted ama két, arany tanácsokkal és intelmekkel telt apostoli levéllel, a melyet 1886-ban és 1896-ban, midőn t. i. Buda vára felszabitásának 200-adik évfordulóját s országunknak ezer éves fennállását ünnepeltük, hozzánk intézni méltóztattál.

De van egy más, nemkevésbbé fontos okunk is, a mely ma örvendve hozott bennünket Krisztus földi helytartójának apostoli trónjához. Bizonyára ismeretes Szentséged előtt, hogy a jelen év kilenczszázadik fordulója annak, hogy a magyarok nemzete Krisztus hitét befogadta és országunk a keresztény államok családjába beiktattatott.

Urunk születésének 1000. esztendejében ugyanis boldog emlékű elődöd, II. Szilveszter pápa, krónikáink elbeszélése szerint, álmában egy angyaltól felszólittatván, hogy egy ismeretlen nemzetnek rövid idő múlva érkező követeit kegyesen fogadja és azoknak óhajtásait szívesen teljesítse, nemsokára maga előtt látta az ujonan Krisztus hitére tért magyaroknak fényes követségét, melynek vezére az első kalocsai főpap, Asztrik volt, s a jámbor fejedelemnek, szent Istvánnak, minden kívánságát örömmel teljesítve, nemcsak apostoli áldást adott a