Circulares litterae dioecesanae anno 1896 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XII.
101 XII. Elhangzott a hálaének ajkainkról, király és nemzet együttesen borult le előtted: Mindenható Isten, kinek tekintete ronthat és teremthet száz világot; előtted: Örökkévaló, kinek szemeiben ezer év annyi, mint a tegnap; előtted: Jóságos Atyánk, ki bár vétkeink miatt büntető kezeddel sújtottál, — erényeinkért áldásoddal is boldogítottál. Nr. 2232. Sermo Cardinalis Budae 3 Maii in eccl. B. M. V. habitus occasione solemni- um gratiarum. Felséges Uram! Felséges Asszonyom ! Nemzetem ! Ezeréves létünk határkövénél állunk, melynek egyik oldalán arany- és vérbetükkel vannak felírva a múlt eseményei : a másik oldal a beláthatatlan jövő számára üresen áll. Olvastad-e Nemzetem: mennyi öröm és bánat, dicsőség és gyász, jólét és szenvedés, liarczi diadal és csatavesztés, összetartás és pártviszály váltakoznak ezeréves múltadban ? Olvastad-e, hogy nemzetünk bár néhány évtized alatt e hazát megszerezte, mégis külföldre tör, sok vért ontva maga is vérzik és két nagy vereség után kétségtelenül a hunok és avarok sorsára jut, ha csak vértől párolgó fegyverét a béke fejedelme előtt le nem teszi és a kereszténységet fel nem veszi. Kard foglalta el, Kereszt tartotta fenn e hazát. Nemzetünk a kereszténység felvétele által belép ugyan az európai népcsaládba, de nem olvad be; fejedelme a kor intézményei szerint nem lesz alárendeltje, — hűbérese a római császárnak, hanem a pápától nyert koronával megkoronáztatva, mindenkitől független és önálló királyságot alkot. E korona hatalmat ad a királynak és tekintélyét külről emeli, de bensőleg, lelkiismeretében megköti, mert az alkotmány megtartására kötelezi. Szent koronánk e szerint mint védő kherub lebeg király és nemzet felett, mindegyiknek jelezve kötelességeit, mindkettőnek biztosítva kölcsönös jogait. így született újra a százéves Magyarország a keresztény hit ölében. Ez esemény nemzetünk sorsának forduló pontja, a trón támasza, szabadságunk biztosítéka, fénykorszakaink forrása, megpróbáltatásunk erőssége, létünk alapköve. Mivé lettünk volna e nélkül? Azok a viharok, melyek fölöttünk elvonultak, számban nagyobb, erőben hatalmasabb nemzeteket is elpusztítottak volna ! Hisz óriási hatalmak hányszor zúdították reánk hadaikat ? Későbben századokon át testünkkel fogtuk fel a Nyugat ellen intézett támadásokat, melyek alatt templomaink, iskoláink, városaink, falvaink elhamvadtak, 17
