Circulares litterae dioecesanae anno 1893. ad clerum archi-dioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Vaszary principe primate regni Hungariae et archi-episcopo dimissae

XVI.

161

viszonyaink között áll az igazság: akié az iskola, azé a jövő. Lehetetlen bizonyos széles mederben folyó forrongást nem észlelni az emberi társadalomban.

Űgv tetszik, mintha egy nagy átalakulásnak küszöbén állana. Körülöttünk serényen dolgozik mindenki. Ellenségeink megfeszitett erővel iparkodnak tért hódítani. Ne engedjük, hogy a mi hátrányunkra czélt érjenek. Ha nem akarjuk, hogy a veszélyesen duzzadó hullámok eltemessenek, idejekorán kell az áradat levezető csatornáiról gondoskodnunk.

Hosszú időre lesz tehetetlenségre kárhoztatva, aki az érdekek beállható nagy har- czában vereséget szenved. Innen magyarázható az erők sietős csoportosulása. Régen nem volt oly égető szükség a keresztény elveknek hangoztatására, mint épen korunkban. — A világszerte felkorbácsolt szenvedélyek lecsillapítására a vallásos iskola hal legjótékonyabban. A tanítókra nagy feladat vár a nagy küzdelemben ; s ha hivatásukat vallásos buzgalomtól áthatott kötelességérzettel teljesitik, az emberiség józanul Ítélő többségének elismerésére jogosan számíthatnak.

A kor hatványozott igényeivel szemben a megélhetésnek súlyosan nehezedő terhe alatt szavukat emelték a társadalom mindazon rétegei, melyek joggal vélik igénybe vehetni fáradozásaik méltányosabb jutalmazását. Szólották a tanítók is. Erős volt velők szemben a jóindulatnak hangoztatása, de sajnos, annál szerényebb lett helyzetűknek megkönnyítése.

A tanítók, úgy látszik, még hosszú ideig lesznek kénytelenek, egy boldogabb jövő reményével táplálkozni. — Pedig mennyire sürgető szükség van arra, hogy helyzetük komolyabb megfontolás tárgyává tétessék, mi sem bizonyítja világosabban, mint a számtalan kérvény, melyét szives elintézés végett szerencsés leszek előterjeszteni.

Tagadni nem lehet, hogy a nagyméltóságú püspöki kar nagylelkű kezdeményezése, s jelentékeny áldozatkészsége folytán létrehozott segély-alap szép összeget fordíthat a nyomor enyhítésére. Azonban ez csak percznyire megállítja, de le nem törli a könnyeket. Arra pedig, hogy ily keretben haladva a létesítendő katli. országos árvaház épületének bokréta-ünnepélyét megölhessük, mi mostani nemzedék, hasztalan várakozunk. Jólehet nincs kétségem az iránt, hogy az árvákat felkaroló ily intézet nagy szükségét mindnyájan érezzük.

Épen ez okból elkeni Illetlennek tartóm, hogy a kath. tanítók összesége, s a katli. tanügy minden őszinte igaz barátja intézményünk iránt melegebb érdeklődést tanúsítson.

Segély-alapunk az önsegély elvére támaszkodik. Minden ügy iránt az őszinte érdeklődést ott keressük s a dolog életrevalóságát abban véljük feltalálni, ha akiket ez legközelebbről érint, azt támogatják, s érte lelkesednek. — Tehát itt a tanítók felé fordul tekintetünk. Elszorul lelkem, midőn az általam nagyrabecsült tanítói karról e helyről azt kell vádképen kijelentenem, hogy saját ügye iránt nagymérvű közönynyel viseltetik. Hol keressem a buzgó támogatást, ha maguk a tanítók tétlenségben szenvednek ? A tagsági díj oly csekélyre van szabva, hogy ez akadályul, mentségül nem szolgálhat; s mégis, ha leszámítjuk az egyébb forrásokból befolyó összegeket, igen csekélyre zsugorodik össze a rendes tagoknak, vagyis a tanítói karnak hozzájárulása. Pedig krajczárokból lesznek forintok, s egyes téglákból épülnek fel a paloták. Amig ily szomorú tapasztalatokat kell tennünk, addig ne várjuk a nagyobb fellendülést. Mikor éljük meg azon boldog időt, midőn már nem lesz szükség kath. tanítóinkat e helyről folytonosan buzdítani, serkenteni. Midőn végre belátják, hogy ez intézmény az ö buzgalmukba helyezi emelkedésének zálogát.

Istenben boldogult elnökünknek is utolsó panasza e helyről ezen közöny fölötti