Circulares litterae dioecesanae anno 1891. ab ordinariatu archi-episcopali strigoniensi ad clerum archi-dioecesanum dimissae
XVI.
165 Nyilatkozat. Alulirott a következő vallomást teszem és adom át a nyilvánosságnak. Tizenhat éven át voltam a róna. kath. anyaszentegyház szolgája, az esztergomi főegy- házmegye áldozárja. Ekkor egy meggondolatlan felháborodás és a világ szelleme által elragadtatva kiléptem a papság kötelékéből és a róm. kath. anyaszentegyház kebeléből. Nagy lelki küzdelmek között éltem ily állapotban éveken át, keresve lelkem nyugalmát, amelyet azonban nem találhattam. Az önmeghasonlás e vergődései növelték bennem a vágyat visszatérni az elhagyott lelki otthonba, visszamenni az édes anyához, a róm. kath. anyaszentegyházhoz, melytől aki elszakad, lelki halottá válik. Isten irgalma nem hagyta terméketlenül érzelmeimet; igazságának világosságát kitérj észté fölöttem. Egy napon így szóltam lelkemhez: Meddig tart még e kinos gyötrődésed? Ébredj botlásod álmaiból! Az éj elmúlt, a virradat megérkezett, kösd fel az igazság fegyverét s lépj az Ur útjára, melynek mutatójára Istenkéz e szavakat irta: „Kövess engem I“ Es én fölkeltem s követve a tékozló példáját odaborultam az egyház lábaihoz. A törvényszabta módozat szerint a budapesti evang. plébánián kijelentvén kilépésemet — Kalocsára mentem, hogy ott a Jézus-társasági kollégiumban bünbánatot tartsak nagy tévedéseimért. Az örök igazság kétélű kardja által áthatva, bánatteljes szívvel kértem a végtelen jóságu Istentől bocsánatot, amelyet türelmes bünvallomásom által amint azt reményiem, meg is nyertem: XIII. LEO pápa ő szentsége által adott s a kalocsai egyházmegye által közvetített hatalom által bűneimtől, különösen pedig a hiteliagyás nagy vétkétől kegyesen feloldoztattam. Legyen mindezekért hála a jó Istennek, aki vezeti földi életünk útját, —— s kegyelmének erejével kormányozza akaratunkat és tetteinket a jóra! Legyen hála szent anyánknak, a róm. kath. anyaszentegyháznak a nagy szeretetért, melylyel megtérő bűnös fiát kebelére fogadta s megnyitotta előtte ismét szentélyének ajtaját! De legyen hála az esztergomi főegyházmegye ezidőszerinti kormányzatának a bölcs nagylelkűségért, hogy nem utasitá el a hiteliagyás sötét útjáról visszatért s nála kopogtató fiát, hanem az anya jóságával fogadta őt s visszaadta neki papi öltönyét, az evangéliumot és a kelyhet, az oltárt és szószéket! Lelkem kimondhatatlan örömével jelenthetem tehát, hogy ismét katholikus és pap vagyok. Kívánom, hogy ezt tudomásul vegyék mindazok, akiket egykor botrányos lépésem által megszomoritottam. Kívánom, hogy az egész főegyházmegye, amely ápolt és nevelt, — annak papjai és hívei, valamint az egész kath. egyház tudomásul vegyék ezen nyilatkozatomat, és abbeli kijelentésemet, hogy hitehagyá- somat szivből sajnálom, fájlalom és szeretném, ha azt soha el nem követtem volna ; sajnálom és fájlalom a botrányt, a melyet az egyháznak okoztam ! Midőn tehát ezennel mindazt, amit szóval vagy tettel az egyház ellen valaha tettem — elitélem és visszavonom, — kijelentem, hogy főtörekvésem lesz ezután a tett lelki károkat jóvátenni s életemet, erőmet, buzgóságomat, munkásságomat az egyháznak szentelni.
