Circulares litterae dioecesanae anno 1886 ad clerum archi-dioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Simor principe primate regni Hungariae et archi-episcopo dimissae

XVII.

122

nibus omnibus, iis nominatim, quas litterae Nostrae Encyclicae alias indicavere. De qua re tanto a Vobis maiorem curam adhiberi volumus, quanto plus istic numero, opibus, potestate valent eius generis societates.

Elaee habuimus, Venerabiles Fratres, quae Vobis, urgente propositum caritate, perscriberemus: quae toti Hungarorum genti prompta ad parendum voluntate acceptum iri confidimus. — Ut patres vestri de hoste teterrimo magnifice ad Budam triumpharent, non bellica tantum fortitudine perfectum est, sed virtute religionis: quae quidem vobis, quemadmodum vim magnamque imperii auctoritatem initio pe- perit, ita domi prosperitatem, foris gloriam in posterum pollicetur. Ista quidem vel ornamenta vel commoda evenire vobis cupimus, idemque precamur, opitulante magna Virgine Matre Dei, cui regnum Hungaricum consecratum est, a qua nomen etiam invenit: eademque de caussa opem suppliciter imploramus sancti Stephani, qui rem- publicam vestram, omni a se beneficiorum genere ornatam et auctam, volens propitius, uti certa spes est, respiciet e caelis, firmissimoque patrocinio tuebitur.

Hac igitur spe freti, Vobis singulis, Venerabiles Fratres, et Clero populoque vestro universo, auspicem caelestium munerum et paternae benevolentiae Nostrae testem, Apostolicam benedictionem peramanter in Domino impertimus.

Datum Eomae apud S. Petrum, die xxn. Augusti An. mdccclxxxvi. Pontificatus Nostri Nono.

LEO PP. XIII.

Istennek legyen hála, ki nekünk győzedelmet adott. (I. Kor. 15. 57.)

Egy történeti ténynek, hazai és nemzeti életünk egyik fényes és eredmény- dus eseményének, Budavárának a török járom alól való fölszabaditása emlékét üljük meg ma, mely esemény Magyarország ugyanazon járom alóli teljes fölszabaditásának, emelkedése, gyarapodása, felvirágzása újabb korszakának hajnala, megnyitott ösvénye, mai fölényének, európai súlyának előhírnöke, biztos záloga volt. Ez esemény, szent István megkeresztelését megközelítő esemény hazánk és nemzetünk életében, műveltségűnk fejlődésében.

Méltán ünnepeljük meg már csak azért is ezen esemény emlékét, mert a nem egyszer megkísértett téves Ösvényeknek, melyek hazánkat föloszlásra, nemzetünket szakadásra vezették, felkapása után, csak Budavárának felszabadításával érezte a nemzet zöme, hogy a török uralom, mely többeknek megszokott, talán meg is kedvelt járma volt, csakugyan valóságos járom és rabiga, a nemzetet haldoklásig fojtó levegő volt.

Magyarországnak a múltban két hatalmas, kegyetlen ellensége volt; a magyar ember tudja kik voltak azok, megtanulta édes anyjától vagy a közmondából.

IV. Béla alatt a tatárok, mint az éhes sáskák, úgy lepték el országunkat s miután a magyar hadsereget Sajónál tönkretették, nem lévén még akkor az országban várak, vagy igen kevés számmal, azt végkép elpusztították. Oda lett mindaz, a mit őseink a hét vezér kijövetele óta, tehát vagy ötszáz év alatt, létrehoztak, három város és a magasabban fekvő vidékek kivételével. A csapás nagy volt, de nem volt