Circulares litterae dioecesanae a 16-a maji-31-am decembris 1867. ad clerum archi-dioecesis strigoniensis dimissae a principe primate regni Hungariae et archi-episcopo Joanne Simor
Simor János
13 pályáján halad; ki az egyház szenvedését szemléli, hogyan ne emlékeznék vissza azon fájdalmas szavakra, melyekkel az ember fia tizenkét tanítványainak megjövendölő: hogy a zsidók- és pogányoknak átszolgáltatni, kigunyoltatni, megostoroztatni, és megpökdös- tetni fog. Vegyünk most a Jézus egyháza és religiója ellen szórt vádakból nehányat vizsgálat alá. Először is a szabadság ellenséginek szidalmazzák. Halljuk Krisztust: „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal tanítványaim lesztek. Es megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadd titeket.“ l) Sz. Pál római levelében írja: „Megszabadulván a bűntől, az igazság szolgái lettetek.“ 2) Most már tudjuk, hogy az igazi szabadság miben áll, abban, hogy elménk az igazságot megismerje, és birtokában a tudatlanságtól, a kétség és tévelytől ment maradjon , hogy lelkismeretünk a bünsuly és vétektől megszabaduljon, akaratunk pedig az igazság szabályai szerint uralkodjék felettünk. Lehet-e a szabadságnak ennél nemesebb és tisztább megfejtését adni, s nem kell-e azt e szerint religiónk legdrágább gyümölcséül tekintenünk? Ha e religiot eltörlöd, a kétség és tévely uralomra jutni, a hazudság elménkre újabb szégyenbélyeget sütni, és akaratunk zsarnok szenvedélyek rabszolgasága alatt nyögni fog. A benső szellemi, valamint a külső polgári szabadság csakis a religio oltalma alatt szerez magának biztos védhelyet, mert az igazság sajátságai közé tartozik, a földi ügyeket is valódi becsükben feltüntetni, és jelentőségüket a lelkek üdvével bol- dogitó viszonyba hozni. Ha szabadságot, való. tartós, boldogitó szabadságot akarunk, akkor kell, hogy mindenek előtt Jézus Krisztus religióját akarjuk, alaposan és minden oldalról megismerjük; szellemét, mely az igazság és jognak, a szabadság és erénynek szelleme 3) magunkba oltsuk, hogy gondolkozás- és cselekvés-módunknak hű és megvesztegethetlen kísérője a religio legyen. A religio és egyház ellen fölvetik továbbá, hogy a haladást akadályozza. E vádnál mi sem igazságtalanabb és valótlanabb, ha a kérdéses szót igazi jelentőségében akarjuk felfogni. Számláljátok elő a józan tudomány és művészet, az ipar és földmivelés, a kereskedés és forgalom tág mezején tett találmányok- és javításokat mind egy húzómban, az egyház soha és sehol sem szolgált gátul azoknak, sőt be kell vallani, hogy mindent átható befolyása igen sokat tőn arra, hogy az emberi ügyeknek lendületét létre hozza; hogy soha sem mulasztotta el az embereket óvni a visszaéléstől, s önalkotott müveik szemléleténél az öntulbecsülés- és feldicsekvő gőgtől, felhiván egyszersmind őket az Isten iránti háladásra, ki elméjükbe azon képességet öntötte, hogy megmérhetlen bölcseségének szépsége- és hatalomteljének nyomdokain néhány lépésnyire kisérhessék. Az anyagi haladásnak csak akkor van becse, s jelentősége, ha egyszersmind arra szolgál ösztönül, hogy szent religiónk isteni tanait mindegyre alaposabban és behatóbban felfogjuk, mindegyre tökéletesebben és készségesebben teljesítjük, s a haladás legmagasb fokára léphessünk, Krisztusnak e szavai szerint: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.“ 4) Azt fogják tovább religiónk és egyházunkra, hogy a türelmet nem ismeri, nem gyakorolja. Mi a türelem? Azok szerint, kik e szót szünet nélkül ajkaikon hordják, körülbelül annyit jelent: Egészen közömbös dolog, vájjon gondolunk-e Istenre, és miképen gon- *) *) Ján. 8. 31, 32. — 2) Rom. L. 6. 18. — 3) Kor. H. Lev. 3. 17. — 4) Máté 5. 48.
