Circulares litterae dioecesanae a 16-a maji-31-am decembris 1867. ad clerum archi-dioecesis strigoniensis dimissae a principe primate regni Hungariae et archi-episcopo Joanne Simor
Simor János
8 ján diadalt arató bátorsága. E békeség — a mi hitvallásunk áldásainak teljében ; lakhelye pedig az anyaszentegyháznak csodás épülete. Emeljétek föl tehát fejeteket, s magafok körül tekintvén, lássátok: hogy e béke- ségnek, és igy a mi vallásunknak, s Krisztus egyházának minő az állapota napjainkban? Egész seregét szemléljük azon embereknek , „kik az Ur és az ő fölkentje ellen agyarkodnak,“ ’) hangosan kiáltván: „Szaggassuk le kötelékeit, és rázzuk le magunkról igájokat! 2) Mellékesen még jó lesz megjegyezni, hogy e lázadás nem újdonság. Istentelen müve már a tiltott gyümölcs fájának árnya alatt vette kezdetét. Miután Udvözitőnk a világ megváltás befejezett tényét e rövid szóval tudatta: „Beteljesedett!“ 3) miután az emberiség bűnmente- sitése- és megszenteléseért drága vérének utolsó csöppe kiontatott, a lázadás azon rémjelekkel szemközt néhány pillanatra lecsillapult, melyek az ember fiát az ég és föld királya-, az élet és halál urául hirdették; de azért még sem adta meg magát, mert fejét a kereszténység bölcsőjénél ismét felütötte ; ezentúl azonban csak az a feladata: hogy a malasztnak le- győzlietlen hatalmát bebizonyítsa; a hitet érdemekben gazdagabbá tegye; az erény és jó cselekedetek jutalmául készített koronának fényét növelje. Jézus Krisztusnak religiója, az élő Istennek egyháza, „az igazságnak ezen oszlopa és erőssége,4) fönséges méltóságában tiszteletet parancsolva és sziveket hódítva, az ellene zudult viharok és ostromok daczára már tizennyolcz század óta halad előre az emberek között, és hitvallóinak száma mindegyre növekszik, az üldözés napjaiban bár mennyit vesztett is légyen; ezen vonzerejét hittitkai által gyakorolja: „Ki az, ki meggyőzi a világot, mint a ki hiszi, hogy Jézus az Isten fia.“ 5) Napjainkban e hit, s az ő letéteményese és hirdetője — az egyház, vad rohamokban támadtatik meg a lázadás által majd nyíltan, majd alattomban; itt a tudomány palástjában, ott a rágalom tajtékával; most egy alapos tudósnak tekintélyével, máskor egy elméncznek maró gúnyával; a színház sikamló pallóján, s a regények képzelemvilágában; a fölékesitett termekben , s a vendég- és kávéházak fiist- gomolya között; a fővárosoknak hasábozott hírlapjaiban, s a körvidék zugfirkáiban ; a titkos klubbokban, s a nyilvános gyűléseken. Azt akarnák velünk szóval és írásban elhitetni, mintha az Ur Jézus, ki annyi századon át hozzánk hangzó sajátságos tanítása és életének kiilönczsége, halálának végzetteljessége által nagy figyelmet ébresztett, a tizenkilenczedik század elkényesztetett gyermekeivel már semmi viszonyban sem állana; úgy beszélnek és írnak hitvallásáról, mintha az csak szép mondatok, szigorú életszabályok, és csudálatos szertartások haszontalanná vált lomtára volna; az ő anyaszentegyházáról, mintha azt bizonyos rajongóknak, higvelejüek- és eszteleneknek gyülekezete alkotná; a papok és hívekről: mint csalók és csalatottakról, kiket legalább szánni és megvetni, de mindenképen ártalmatlanokká tenni kellene. Ne hagyja magát senki elcsábittatni! Tekintsetek föl, midőn az égnek verőfényes boltozatáról a nap ragyogó sugarait e földre lövelli, és mondjátok: a mily bizonyos , hogy a nap fejünk fölött világit, ép oly bizonyos, hogy Jézus Krisztus az emberi nem megváltója, Istennek dicsőséges fia, imádandó mindörökre! Ha mi e tekintet') Zsolt. 2. 2. - 2) Zsolt. 2, 3. — 3) Ján. 19. 30. — 4) Tim. I. Lev. 3. 15. —3) Ján. I. L. 5.5.
