Circulares litterae dioecesanae a 16-a maji-31-am decembris 1867. ad clerum archi-dioecesis strigoniensis dimissae a principe primate regni Hungariae et archi-episcopo Joanne Simor
Simor János
12 merithetlen készletét, hogy általok el ne vesszünk, hanem inkább megifjodjunk, és a legnagyobb válságokból is kimenekedjünk; ama nagylelkű türelmetlenséget, mely a jövőt akarván megelőzni, azon szünetnélküli sürgés-forgást okozza, mely ha néha veszélyhozó is, mindazáltal nagy javak csirája, és egy hatalmas életerőnek jeléül szolgál. A keresztény polgárosodásnak ezek fönséges ismertető jegyei, ezek ama vonások, melyek azt az ó és újkornak mindennemű polgárosodása fölött végtelenül magasabbra állítják. ') Kövessük tehát e polgárosodásnak nyomdokait, hogy azt fejlődésében felfödöz- zük, kutassunk fáradhatlanul eredete után, melynek kutforrásából szőkéit föl a szentség és erénynek e bőséges sugára, és e ragyogó fénynek pályautján kiindulási pontjáig visz- szatérvén, látni fogjuk: hogy ezen utak mind Jézus Krisztushoz vezetnek. Lehetséges-e, hogy a ki az igazságot vágyteljes lélekkel keresi, itt imádva térdre ne boruljon, és Tamással föl ne kiáltson: „En Uram és Istenem!“ 2) Valóban ily csodálatra méltó hatásnak szemléletére, melyhez eddig a világ csak távolról is hasonlót, még kicsinyben sem látott, kivévén az anyaszentegyliáznak előképes életét a zsidóknál, ellenállhatlan erővel minden egy természetfölötti, igazán isteni inditóoknak felismerésére vezet; kell, hogy itt az ember magát hívőn megadja, és imára kulcsolt kezekkel a keresztre feszitetthez föltekintvén, az evangéliumi századossal felkiáltson: „Valóban ez ember Isten fia volt!“ 3) A mit az emberré lett Isten e földön véghez vitt, azt teljesiti a világ végezetéig istenemberi tevékenységében anyaszentegyliáza is szünet nélkül: „melyért magát adta, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével, hogy dicsővé tegye magának az anya- szentegyházat, nem lévén azon szeplő vagy redő, vagy más efféle, hanem hogy szent és szeplőtelen legyen.“ *) „Krisztus az anyaszentegyház feje, ki által az egész test összeköttetik, és egy befoglalta tik.“ 5) „Isten mindent az ő lábai alá vetett, és őt tette fejévé, az egész anyaszentegyháznak, mely az ő teste és teljessége annak, ki mindent betölt mindennel.“ 6) Valamint Krisztus Urunk Istenségének bizonyitványait zsidó népének szemei előtt a kinyilatkoztatás hóditó erejével kitárta, úgy tizennyolcz század óta katliolikus anyaszentegyháza is kitörülhetlen kézvonásokban tüntette fel isteniségének okmányait a népek és nemzetek szine előtt, s jegyezte föl élettörténelmének lapjain. Itt is, ott is csak „jóakarat“ kell, hogy az igazságot megleljük és megragadjuk; de valamint Krisztusnak feladatul jutott a konok elvakultságot, felfuvalkodást és irigykedést, hazudságot és eltorzítást, gúnyt és gyalázatot, rágalmat és szidalmazást legyőzni és eltűrni, egyházával is ugyanaz történik. Az elvakult- ság rémitő és iszonyatosnak látja és festi; a kevélység előtt hitványnak, az irigység előtt fölötte nagynak lenni látszik; a hazudság olyakat mond róla, a miket nem tud; a gúny és gyalázat tajtékával szentélyét beszennyezi; történetét a rágalom és káromlás undok keze irja. Az anyaszentegyház hasonló és számtalan más fegyverek támadásának szünet nélkül kitétetve, de azért mégis fönállva, az elméket tanitásával felvilágositja, a sziveket kegyszereivel megszenteli, a népeket polgárosodásra vezérli, és kiterjedésében mindegyre növekedik. Ah, mig az anyaszentegyház isteni működése hitünkben megerősit, és csudáiatunkat mindegyre felfokozza, — addig a világ és emberi-nemben dúló gonoszság titka fölött el kell borzadnunk. Az egyház ma isteni mesterének példájaként, a szenvedés kemény és keserves *) Balmes. — 2) Ján. 20. 28. — 3) Márk. 15. 39. — 4) Efes. L. 5. 25, 27. — s) Efes. L. 4. 15, 16. - #) Efes. L. 1. 22, 23.
