Circulares litterae dioecesanae a 16-a maji-31-am decembris 1867. ad clerum archi-dioecesis strigoniensis dimissae a principe primate regni Hungariae et archi-episcopo Joanne Simor

Simor János

7 A harcz, melyet Isteni mesterünk az igazság- és jogért, a boldogság- és üdvért ví­vott, s életének feláldozásával, a bűn, halál és pokol felett diadalmaskodva be is végzett, tanítványai által tovább folytattatik. Az isteni kinyilatkoztatás fénysugarai előtt a bálványo­zás őrültsége szétoszlik, a sok istenség vérengző és buja tiszteletét a Szűz Mária fiának alá­zatteljes és tiszta imádása váltja fel; a gonosz szivnek borzasztó bűntettei a testsanyarga­tás és önmegtagadás legragyogóbb erényivé változnak át; az Istentől elszakadt észnek sö­tétsége, a maró kételyektől zaklatott lélekre nézve tündöklő verőfénynyé leszen. A föld szinének ezen megújítását, az emberiség elméje- és szivének ezen átalakí­tását csak is egy óriási harczban lehetett végrehajtani. A sötétség fejedelme, a világ gonosz szelleme, az önkény vadszabadossága, a gyötrelmeiben is öntetsző és föltűnni vágyó észnek daczos kevélysége halálkiáltások közt lázadtak föl a Jézus Krisztusi hitnek szelíd igája, és erkölcsi követelményeinek könnyű terhe ellen. Az apostolok és utódaik, a püspökök, papok és hívek minden kigondolható módon üldöztetnek , nincs oly alávaló eszköz, melyet azok ellen föl ne használnának, kik az emberiségnek Jézus tanítását és kegyelmét, az ő nevét és szeretetét hirdetik. Hazudság és rágalom, gúny és gyalázat, börtön és kinpad, toll és pallos, a gonosz szenvedélyek egész dühe, az erőtlen, de kevély világbölcseségnek megvesztegető álfogásai és csillámló elménczkedései, mindez a római császárok világuralmi hatalmával szö­vetkezve, csatasíkra száll az Evangelium követsége ellen, melyet az utált zsidó ország al­sóbb néposztályából származott nehány férfiúnak kell vala széthordani a földkerekség min­den népei és nemzetei közé. Más fegyver nem áll rendelkezésökre, mint az igazság iránti lángoló liitök, azon igazságliozi tántoritliatlan ragaszkodásuk, melyre őket Urok és Meste- rök tanitá, a melyért ő élt és mégis halt; mint a malasztnak ama hatalma , melyet ő drága vérében számunkra készített, mint az ő Istenökért, saját és embertársaik halhatatlan lelkeért lángoló szeretetök. Az üdvözítő tanítványai ily csodálatraméltó kegyajándokokban, és ily hűséges odaadás által birják a békeséget, és általa tétetnek erősekké az életnek, a kin- és halálpadnak minden szenvedésében. így lépnek ők ki a világnak harczterére. Ok el vannak arra készülve, hogy verőket keilend kiontani; hanem lelkök békeegén fenragyog a hit, hogy ők győzni, hogy ők a világot meghódítani fogják. És úgy is történt. A keresztények sok millióinak vére patakzott el,mig végre isteni békeségök fénye bevilágitágyilkosaik és gyöt- röik lelkét, őket Isten laktársai és az üdvösség örökösivé változtatván át; mig végre a bé- keség a Jézusbani hit és szeretet által, a népek és nemzetek áldásdús osztályrésze Ion. Ez idő óta Krisztus religiójának isteni békesége bárhol ütötte is fel tanyáját: az egyesek szivében, a családok ölében, a népek s nemzetek közepett; ott a megelégedés és sze­rencse, az ipar és polgárosodás telepedett le; ott az igazi tudomány és előhaladás virágzás­nak indult; ott a művészet az ő eszmény-országát föllelte. A történelem tanúsága szerint mind e javak azon mérvben veszélyeztetnek, mint a minőben ama békeség megzavartatik, kifejlése megakasztatik, hatása megbénittatik. Kérdezzük meg önmagunktól, hogy mi voltaképen a fölfeszittetett és feltámadott Jézus Krisztusnak e békesége? Mi egyéb, mint igazi tanításának bebizonyulása, a hitnek boldogitó hatalma, a reménynek lelkesitő bizalma, a szentségekben rejlő isteni malasztnak szent gyönyöre, a töredelemnek enyhe fájdalma, Krisztus követésének a kereszt királyi ut­

Next

/
Thumbnails
Contents