Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1935.
I.
2 szes plébániák közös egyetértéssel egy időben tartsák e három napos ájtatos- ságot s utána a hívek összességével végezzék el a búcsú elnyerésének föltételeként kikötött templomlátogatásokat és könyörgéseket, hogy itt a határok közelében az ezernyi-ezer nép megtisztult szivéből ég felé kiáltó imádság pótoljon minden fegyvert és erődítményt. A lelkileg megújult hívek buzgó pasz- torálása a jövő esztendőben is mindannyiunk nem csak szent, de egyúttal kedves kötelessége is legyen. Hálát adunk az isteni Gondviselésnek, hogy az elmúlt esztendőben is sikerült a nem csökkenő gazdasági nehézségek dacára lelkipásztori inunka eredményét biztositó hajlékokat emelni. Szeged-Somogyitele- pen és Battonyán uj templomok hirdetik úgy a hívek áldozatkészségét, mint törekvését lelki haladásra. Nem kevesebb örömet szerzett többfelé a katholi- kus kulturházak létesítése, mint: Szegedbelvároson, — Felsővároson és — Móra- városban, minek következtében Szegedbelterületen minden egyes plébánián meg van már a katholikus népház, melyek megfelelő otthont fognak biztosítani az Actio Catholicának, különösen pedig a templomonkivüli közművelődés és társadalmi katholikus tevékenységnek lesznek erődítményei. A székvároson kívül a vidéki plébániákon is többfelé hasonló értékes kezdeményezések bizonyítékai, hogy a lelkipásztorok megértették a Szentatya és a püspöki kar szándékait, melyek intenzív katholikus társadalmi megmozdulásra hívnak mindenkit, s ennek megvalósitásától joggal remélhetjük a hitbuzgalom fellendülését, a keresztény családi erkölcsök újraéledését s oly közszellem elterjedését, mely a nehéz viszonyok között is sikert biztositó lelkiségnek és közgtfndolkodásnak forrása. Hogy mincfez&n.-üdvös munkatereken és alkalmak között Tisztelendő Testvéreim buzgó odaadással leljesitsék kötelmeiket s anyagig gondok között is bizonyítsák a papi bifzgalomnak minden időviszonyokkal dacoló termékenységét, a- zért száll az ujesztendő küszöbén buzgó imám az ég Urához esdve mindany- nyiunk számára kitartást és áldást s kegyelemteljes munkaévet. Cum per Bullam „Per Apostolicas“ sub die 19. Junii 1931. Urbs Szeged ad sedem Episcopalem dioecesis Csanadi- ensis elevata et templum votivum B. M. V. Magnae Hung. Dominae ad Ecclesiae cathedralis dignitatem evectum sit, Apostolica Sede mandante quousque canonicorum capitulum in ecclesia hac cathedrali erigi poterit, iuxta can. 423. et seqq. C. J. C. die 1. Januarii 1932. consultores dioecesani instituebantur, quorum officium ad triennium est definitum. Exacto nunc triennio eosdem DD. Consultores et quidem : Adalbertum Breisach praepositum in Szeged, Alexandrum Raskó abbatem, archidiaconum Ultra- Marusinum, Emericum Dr. Csepregi abbatem, vice-archidiaconum in Makó, Georgium Barmos archidiaconum ecclesiae cathedralis, VendelinumDr. Becker directorem praeparandiae in Szeged, et Joannem Sopsich directorem officii dioecesani, in muneribus suis ad aliud triennium confirmo. * Ssmus D. N. Pius Pp. XI. in audientia Cardinali Poenitentiario Maiori die 27. Oct. impertita quae sequuntur benignissime indulsit, scilicet: 1. Ut durante Commemorationis Omnium Fidelium Defunctorum octavario, Missae omnes in quocunque altaria et a quocumque sacerdote celebratae habeantur tamquam privilegiatae pro anima tamen cui applicantur. 2. Ut fideles omnes eodem octavario durante, coemeterium pie ac devote visitaverint et, vel mente tantum pro defunctis exoraverint, lucrari valeant, suetis conditionibus, singulis diebus, indulgentiam plenariam, sed defunctis ipsis tantum applicabilem. 3. Ut fideles omnes, qui, ut supra, coemeterium visitaverint et pro defunctis exoraverint quovis anni die, lucrari valeant indulgentiam partialem septem annorum; hanc quoque applicabilem tantum ipsis dejunctis. Praesenti in perpetuum valituro absque ulla Brevis expeditione et contrariis quibuslibet non obstantibus. Datum Romae, ex aedibus S. Poeni- tentiariae die 31. Oct. 1934. — L. Card. Lauri, Paenitentiarius Maior, — I. Teo- dori, Secretarius. Nr. 101. Consultores dioecesani nominantur Nr. 102. Peculiares favores spirituales pro defunctis.