Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1933.
II.
6 aránt kész gyarló ember számára. A jóságnak és rosszaságnak, az építésnek és rombolásnak, a boldogitásnak és rontásnak folytonos összeütközése az emberi történelem. Az Ur épít, az ördög pusztít, s az építő szeretet és pusztító gyűlölet közt hányódik az ember sajkája „és minthogy megnövekszik a gonoszság, sokakban meghűl a szeretet“') s azért lesz a gyönyörűség paradicsomából, melyet a Teremtő Atya az emberi boldogság otthonául szánt, szüntelen harcnak, bűnnek és átoknak tanyája, melyre az ember sírva jön s róla köny- nyek közt távozik. Azt mondja az apostol „a harag fiai voltunk,“ ■) s ha végig kisérjük az embert történelme utján, ezt a folyton ki- ütődő haragot, mely szüntelen csata- vesztéssel jár, ezt a meghasonlást önmagával miután előbb forrásával és céljával meghasonlott, szünet nélkül látjuk. Szörnyű gondolat, hogy akit Isten végtelen szerelme földi remekműve gyanánt önkezével formált és lelke lehelle- tével állított az életbe uralomra és boldogságra, az Ő tekintete elől menekülni kénytelen mint az űzött vad, s akár Ádám elhagyatottságában, akár Kain kétségbeesésében, úgy a lázadó zsidók leveretésében, mint a pogány népek sü- lyedésében csak azt kell látnia, hogy boldogságra teremtetett, de átok alá ke- került, az Isten jóságát kellett volna követnie s az ördög gyűlöletének lelt zsákmánya. Megértjük igy már a zsoltáros sóhaját: „Gonoszságban fogantattam és bűnökben fogant engem az én anyám, “ !) de megértjük az Istentől elpártolt egész emberiség állandó jajszavát is azért, hogy boldogságra rendeltetett, de a gyűlölet tetteiben tudott csak szörnyű eltévelyedések közt nagyot művelni. Mit ér e szerencsétlen helyzettel szemben az ékes szó, mely önmagát áltatja? Mit a törvények élet nélkül? Nagy gondolkozók és emberbarátok töprenghettek a szabadulás és fölemelkedés rendszereiről — azt az emberméltóságot, melyet botor kézzel és lázadó lélekkel össze lehetett rontani, helyreállítani törpe halandónak nem adatott. „Nem válthat meg a testvér, nem válthat meg az ember“') sóhajt nagy lemondással a zsoltáros s ezt vele együtt hangoztatja az Istent kereső lelkek kórusa s elkeseredett káromlások közt ismétli az Ur ellen lázadók szomorú sora. A rabszolgasors reménytelen állapotából nagy váltságdíj árán lehetett csak az embernek szabadulni, mert ha össze- hordták volna a világ minden kincsét, az is értéktelen szemét lett volna ahhoz képest, amit egy halhatatlan lélek ér. S a lelkek milliói, kik élet után vágytak s halálra voltak kárhoztatva, csak sóhajtani és sírni tudtak, hogy az ég meghasadjon s az isteni irgalom visszaadja az elveszett paradicsomot. Ezt az újrateremtést, az általános hajótörésből való szabadulást, mely még nagyobb csoda volt mint a világ kezdetén elhangzott első legyen szó, csak az a hatalom volt képes elvégezni, melynek ereje nem arany és vas, hanem végtelen irgalom és igazság, mely a gyűlölet rosszaságának minden örvényét betömni s az üdvösség és kárhozat végtelen szakadékét csodálatos erővel áthidalni képes. Az Ur Krisztus váltotta meg 1900 év előtt az embert, de nem pénzen, melyen oly sokan remélik boldogságukat megvásárolhatni, nem is fegyver erejével, melyet a gyűlölet oly önhittséggel és minden szentséget fitymáló gőggel tud forgatni, hanem azzal a szeretettel, mely mindent oda ad, melynek semmisem tud ellenállni s mely által szolgáltatott elégtétel egyedül képes az isteni igazságot teljesen megbékíteni. Mialatt a világ sok hiábavaló szóval bizonyította gyülöletfütötte önzésének igazát, azalatt Krisztus az utolsó vacsorán s az Olajfák hegyén csepegtette a lelkekbe a megváltó szeretet örök igazságait és törvényeit. S amig a nyers hatalom a lelkek leigázására szervezkedett, minden hatalomnak Ura Önmagát poroszlók kezébe adta s keresztre szegeztette, hogy kiömlő vére lemosson minden gyűlöletet és erőszakosságot. S amidőn egy kegyetlen törvény megkövezte azokat, akik emberalkotta, üres formák örökkévalóságát tagadták, az ég és föld között lebegő Üdvözítő elrebegte a nagy szót: „bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják mit cselekszenek“ ~) s ezzel kivette Máté, XXIV. 12. 2) Eph. V. 3. 3) 50. zs. 7. ') LVI1I. zs. 8. 2) Luk. XXIII. 34.
