Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1931.
II.
5 601. sz. A főpásztor nagy böjti szózata. II. Krisztusban szeretett Testvéreim és Híveim! A Szentatya koronázásának ez idei évfordulóján magasztos jelenetnek voltunk tanúi. Az egész világ figyelme Róma felé fordult s kalholikus és nem kalholikus szivek milliói egyazon érdeklődéssel figyeltek a rádió titkos hullámaira, melyek világrészeket pillanat alatt átszelő szárnyukon első ízben szólaltatták meg a kereszténység fejének s a népek igazi atyjának hangját, melyben a pápa minden teremtett lénynek szólott s hirdette az örökélet igéit úgy, ahogy igazán csak atyai szív képes azokat magyarázni. Megható volt látni a világ figyelő tekintetét, mely gyermekek és aggastyánok arcán hasonló hittel és hevülettel tündökölt, s nem mint valami grandiózus, a képzeletet káprázatba ejtő látványosságba, merült el, hanem profán lelkek előtt ismeretlen és érthetetlen benső szent kapcsolattal „forrott egybe azon ajkakkal, melyek az Üdvözítő küldetésében szólván és tanítván úgy nyilatkoztak meg, „mint aki hatalommal bir“ ‘) s mint amelyek előtt készséges megadással és tanulékony lélekkel kell leborulni mindenkinek, ki az üdvösség igéit keresi, melyek csak ezen ajkakról hangozhatnak. Aki a katholikus egyház misztériumát s a benne lüktető csodálatos erőt reprezentáló szivet, a pápaságot, mint a történelem s az élet legnagyobb erkölcsi erőtényezőjét tiszteli, az megérti és egy pillanatig sem akad fönn azokon az újsághíreken, hogy szerte a világon, falukon és városokban, amikor a pápai szózat megcsendült, kicsinyek és nagyok térdre borulva hallgatták azt, bár az idegen nyelv szavait és kifejezéseit nem értették, mégis az egyház titokzatos lelkének suhogását megérezték, ihletét fel’) Máté VII. 29. fogták s minden anyagi hatalomnál nagyobb, lenyűgöző erkölcsi erejével szemben a hódolat adóját leróni kötelességüknek ismerték. Érdemes, Krisztusban szeretett Híveim, elmélkedni afelől, mi kölcsönöz a pápa szavának oly nagy súlyt, hogy reá fölfigyelnek nemcsak gyermekei, hanem azok is, kik tőle elszakadtak s hamis irányban tévelyegnek a világ mind a négy tájékán. Nem földi hatalom az, mely figyelmet parancsol, hisz abban a korban, melyben a lefegyverzésről álmodoznak s mindenki csak fegyverkezik, a pápa az egyetlen fegyvertelen hatalom. Nem tudományos meglátások és szellemóriások lelkében megállapított lenyűgöző igazságok kölcsönöznek súlyt és biztosítanak tekintélyt az ő szavának, hisz a pápák legtöbbnyire oly egyszerű formába öltöztetik mondanivalójukat, hogy a kisgyermek vagy iskolázatlan hivő ép úgy megérti tanításukat, mint a szellemi élet ormain járó s tekintetével világokat átfogó szellemóriás. Még kevésbé tudható be az újdonság és rendkivüliség erejének a pápa megnyilatkozásának sikere, hisz sohasem esik kisértésbe „az emberi bölcsesség hitető igéiben“ [)szólani, miként azt főleg manapság az igazság és jóság rovására érvényesülő népvezérek annyiszor cselekszik, hanem az évezredes hagyományok, a katholikus szent tan ősi igazságai, a szentatyák és zsinatok tiszteletreméltó megállapításai emlékezetbe idézésében, szüntelen megismétlésében és erősítésében keresi dicsőségét és nagyságát. Szent Pál apostol Írja Thimoteusznak, hogy „az élő Isten egyháza az igazság oszlopa és erőssége“.* 2) S valóban Krisztus egyházának sok nagy dicsősége van. ’) I. Cor. II. 4. 2) 1. Tim. III. 15.
