Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1931.
II.
6 Áldást hintett mindenfelé. Letelepítette és békés polgári munkára szoktatta a nomád népeket. Irni-olvasni, gondolkozni megtanította a tudatlanokat, iskolákkal és tudományos intézményekkel szórta tele a világot. Amerre járt s ahol téritő szavát hallgatták mindenütt áldást hintett. Jót tett, sebeket gyógyított, köny- nyeket szárított. De mind ezen áldásos cselekmények és eredmények eltörpülnek azon kézzel nem fogható, csak lélekkel mérhető, nagy munkája mellett, hogy mint az „igazság oszlopa és erőssége“ a világ lelkének, lelkiismeretének, erkölcsének, tisztességérzetének, felelőssége tudatának, jogtiszteletének és természetfölötti rendeltetése tudaténak formálója töltött be fölséges szerepét. S Krisztus egyházának lelket formáló müvében a mester mindig a pápa volt. A nagy katholikus családban és szellemi rendben a gondolat folytonosságát és isteni- ségét ő biztosította. Hogy a koronkint föllépő tévedések, az erkölcsi életnek betegségei és válságai helyi bajok maradtak s az egyház egész lelkére nem tudták rányomni bélyegüket, s minden megrázkódtatáson keresztül az ősi katholikus tan s a krisztusi erkölcs folyton diadalmasan emelte föl fejét s ragyog- tatta felsőbbségét akkor is mikor ellenségei közeli végét jósolták, ez az egyházban az egységet, folytonosságot, tekintélyt és lelki erőt jelentő pápaságnak Istentől rendelt szerepe s halhatatlan dicsősége. Ha a világban a katholikus egyház, az egyházban viszont a pápaság volt az igazság oszlopa és erőssége, még pedig azért, mivel kétezer év óta a pápák valósították meg következetesen Szent Pál igéit, hogy az igazság hirdetése Krisztus tanainak terjesztése nem divatos szólam és a változó hangulatoknak hízelgő tetszetős tanítás, hanem „a léleknek és erőnek megmutatása, hogy a ti hitetek ne legyen az emberek bölcsességében, hanem Istennek erejében“.1) Bármint változtak is az időviszonyok, léphettek nagyobb vagy kisebb emberek Szent Péter trónjára, az a titokzatos erő, mely annak tanítómesterét az egyéni tulajdonságoktól függetlenül minden múló szempont fölött mint az Isten lelkének földi visszhangját őrizte meg minden korok számára, képessé tette őt a léleknek és erőnek megmutatására s ezzel az emberiség erkölcsi utjának az örökkévalóság felé való biztos eligazítására. S bárminő történelmi viharok rázták is — ez a legnagyobb kiváltsága, mely múló vélemények és történelmi áramlatok fölé az örökkévalóság bűvkörébe emeli őt, sértetlenül megmaradt a lelkek üdvére, az emberi tisztesség és jóság védelmére s örök reményeink biztosítására. Ezen az egész világ erkölcsi biztonságát jelentő szerepben látjuk a pápát valahányszor nagy lelki érdekek veszélyeztetése alkalmából megszólal s védelmére kel oly szellemi javaknak, melyeket az anyagiak után loholó korok a pillanatnyi haszon szertelen hajszolásában elhanyagolnak s veszni hagynak meg nem fontolva, hogy a lelki javak összeomlását az anyagi jólét és műveltség pusztulása nyomon követi. Ez a gondolat adott tollat XI. Pius pápa kezébe, amidőn most újból kitárja lelkét s oly térre irányítja a keresztény sőt az egész világ figyelmét, amelyen az egész emberiség jövője, boldogsága vagy boldogtalansága, épül fel, s ez a családi szentély. A tiszta házasélet elveiről és törvényeiről megjelent legújabb pápai körlevél újból bizonyságot tesz amellett, hogy a pápaság az igazság oszlopa és erőssége. Nincs tér, melyen a hit és hitetlenség, a tiszta erkölcs és erkölcstelenség, a szentség és profán gondolkozás ellentétei ma annyira ütköznének s oly világválságnak volnának okozói, mint a családi otthon. Téves elvek, Isten gondolatától emancipált ösztönös szem-, pontok a házasság egész intézményének s a belőle származó összes kötelmeknek, de egyúttal zavartalan emberi örömöknek és reménységeknek is, megrontására vezetnek. Az emberi együttélés legelső és ezért legszentebb sejtjének, a családi otthonnak, üzleti és önző egyéni szempontok alá rendelése oly válságot idézett fel, melyben már nemcsak az otthon nyugalmát és boldogságát, hanem a nemzet és emberiség jövőjét kell félteni. Az anyagi és könnyű megélhetési szempontoknak tultengése a szülők egymásközti, a szülők és gyermekek közti s a szülők és a jövendő nemzedék közti felelősségnek oly megrokkanására s a köteles') 1. Kor. II. 4.-5.
