Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1931.

II.

8

csak jogokat hirdet, de kötelességet elismerni nem akar. Csak a gyermek jogának elismerése s az élettel szemben tartozó és minden önzést és vakmerő beavatkozást kizáró kegyeletnek érvényesítése lehet a jogcím akár a családalapításhoz, akár annak boldogsága megőrzéséhez. S átok van azon népeken s azok vezetőin, kik az Isten legnagyobb ajándékát, az életet, játék vagy üzlet tárgyává alacsonyitják le, s a Szentatya nem tehet mást csak kárhoztathatja azokat, akik önző akarattal s egyéni érdek vakmerőségével nyúlnak bele a természet titokzatos műhelyébe, melyben Isten erői érvényesülnek, s hiúsítják meg bűnös kézzel vagy még bünösebb tudással azt, amit Isten az Ő nem pihenő teremtő erejének bizonyítékául és áldásául szán.

A gyermekáldás minden önkényes meghiúsítása a legnagyobb emberbarátok s az állami élet legkiválóbb irányítóinak ítélete szerint a legszörnyübb bűn, melyet akár az egyén, akár a nemzeti élet legszentebb érdekei ellen elkövetni lehet- S ha akár az áldozattól való irtózás, akár a tévesen magyarázott gazdasági érdek, akár hamis egészségügyi rendszabályok ürügye címén elterjedt a csírázó élet ellen irányuló csendes, de annál kárhozatosabb összeesküvés, a magán- és közélet pusztulását ép úgy mint a családi boldogság zavartalan rendjének felbomlását föltartóztatni nem lehet. S azért a komoly államférfiak és orvosok ép úgy mint a szebb jövőt áhitó szülők egyhangú lelkesedése fogja üdvözölni a pápa szavát, mellyel tiltakozik a könnyelmű és frivol szempontok által sürgetett és gyakorlatba vett ember- pusztitás ellen. „Miután egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztény tantól eltérve újabban nyíltan más tanítást hirdetnek — hangsúlyozza a pápa — hogy a katholikus egyház, akire maga az Isten az erkölcsök épségének és tisztaságának védelmét és tanítását bízta, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában a házasság tisztaságának ettől a rut szenytől való megóvása céljából isteni küldetésére hivatkozva a pápa által fölemeli hangos szavát és újólag kinyilvánítja: A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének

megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el.“ S nem kisebb határozottsággal szól amikor kijelenti, hogy „Ha pedig a közhatalom viselői a kisdedeket nemcsak nem védelmezik, hanem törvényesen és rendeletekkel kiszolgáltatják őket az orvosok vagy mások kezeibe megölésre, .. jusson eszükbe, hogy az Isten az Örök- biró, megbosszulja az ártatlan vért, mely a földről az égbe kiált.“ Lehet, hogy a a könnyelmű s a pillanat érdekeinek vagy szeszélyeinek élő emberek azt fogják mondani, amit Jézusnak mondtak egyesek: „Kemény beszéd ez, ki hallgatja?“1) De mi tudjuk, hogy amit Péter apostol Krisztusnak mondott, az Krisztus rendelése szerint Péter apostol utódjára is áll: „Kihez menjünk? mi tudjuk, hogy az örökélet igéi Nálad vannak“2) s az örök élet ezen üdvös igéinek megszivle- lésével és követésével Szentatyánkkal kívánunk és fogunk nem a halál, hanem az élet utján járni.

Amily ünnepélyességgel és megalkuvást nem ismerő komolysággal bizonyul a pápa az igazság oszlopának és erősségének midőn a házasság első nagy javáról, a gyermekről, szól, ép úgy áll előttünk a megalkuvást és gyáva lemondást kizáró isteni tekintély, amidőn a keresztény házasság másik nagy tulajdonságáról és javáról, a hűségről, szól. Az idő, amelyben élünk, oly nemzedékeket lát a cselekvés terére lépni, melyek készek mindent elalkudni s a hűséget csak mint régi történelmi emléket ismerik. S amily könnyelműséggel teszik túl magukat a hűség parancsoló szaván más szent kötelmeknél, ugyanoly játszi fölü- letességgel feledkeznek meg a szent esküről is, mellyel a házasfelek egymásnak egy egész életre elkötelezték magukat. A bántó szabadosság, mely szinte tüntetve hívja ki a jó Ízlést, a családi szentélybe is utat talált, s meg kell érnünk gyakran azt a látványt, hogy a házasfelek nem egyszer oly közömbösséggel vesznek tudomást kölcsönös önmegfe- ledkezéseikről, mintha semmiféle kötelezettségük sem volna annak az otthonnak becsületével szemben, melynek védelmére mindketten fölesküdtek.

’) Ján. VI- 612) Ján. VI. 69.