Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1930.
I.
1 1. sz. Főpásztor újévi szózata papságához. Az 1930. esztendő jubileumi hangulat- bán köszönt ránk magyarokra, de különösen a Csanádi egyházmegye papjaira és híveire. Miután az 1929. évben aranymisés Szent Atyánk körül gyermeki érzelmünk örömét öntöttük ki s annak melegével — mint egy szerető családi kör tagjai — szenteltük meg az elmúlt évet, a ránk köszöntő esztendő mint magyaroknak s mint a sok vihart és dicsőséget látott Csanádi egyházmegye gyermekeinek és szolgáinak nyújt ke- gyeletes emlékezésre s annak ihletével uj szent elhatározásokra ünnepi alkalmat. Szent Imre megdicsőülésének kilenc- százéves fordulója a katholikus szent hitnek a magyar lelkiség nemes gyümölcsei kitermelése körüli éltető erejét tárja ismét elénk s buzdítani fog, hogy az ünnepi alkalmat minél erőteljesebben használjuk fel a hívek, s főleg az ifjúság hithűségének elmélyítésére, erkölcsi fel- magasztalására s oly intézmények létesítésére, melyek minden szónál maradandóbb módon őrzik meg az ünnepi hangulatot s terjesztik a legelső magyar szent szellemét. Meg vagyok győződve, az egyházmegyei központi bizottság ép úgy mint a helyiek büszke kötelességüknek fogják ismerni, hogy Szent Gellért egyházmegyéjének hivő népe méltó képen kapcsolódjék bele az országos ünnepbe és örömbeAnnál inkább fogunk lelkünk örömének szabad folyást engedni, mivel a 900 éves Szent Imre ünnep egybeesik egyházmegyénk fennállása 900 éves jubileumával, s igy nem csak az országos bizottság szándéka szerint, hanem saját külön emlékeink és célkitűzéseink nyomón is alkalmunk és kötelességünk lesz bizonyítani, hogy Szent Gellértet nem lehet elválasztani Szent Imrétől s a két szent alak csak együtt képez egy egészet, egységes nagy vallási, nemzeti és nevelési programmot. E gondotatot sok vonatkozásában fejtegetni bő alkalmunk kínálkozik majd az ünnepi év során, most — annak küszöbén — csak azzal az atyai kéréssel fordulok Krisztusban Kedves Testvéreimhez és munkatársaimhoz, készüljünk mindany- nyian méltón Szent Gellért s az egyházmegye nagy emlékünnepének megülésére. Mindenek előtt önmagunk lelki restaurálása legyen az emlékezés méltó bevezetése. Szent Gellért bizonyára nem csak a helyzet kényszere folytán készült a bakonybéli magányban apostoli hóditó munkájára, hanem azon tudatban kereste az egyéni megszentuiés csendes magaslatait, hogy onnan „tüzet hozzon a földre“, mert nem szép szavak, hanem lángoló lelkek tudnak csak gyújtani. Amikor a 900 éves egyházmegyét romjaiból kell szinte újra alapítani, erre egész papságommal együtt egy közös lelki- gyakorlat, nem hivatalból esedékes, de szivünk által áhított, apostolkodásra meg- edző szent magányában szeretném mindnyájunkat felvértezni. Azután híveinkkel együtt zarándokoljunk el Szent Gellért velencei ereklyéihez s ott leróva kegyeletünk adóját tegyünk szent fogadást, hogy ha a történelem kegyetlen fordulata megcsonkította is az első Csanádi szent püspök dicső, nagy egyházmegyéjét, lelkünk szent optimizmusát s vele a régi dicsőség felujulásá- ról táplált reményünket meg nem csorbította, hanem az egyházmegye maradék területén, mint archimedesi ponton, úgy imádkozunk és dolgozunk, hogy méltóknak találtassunk az in integrum restitutio prófétai s majdan apostoli hivatására. Ünnepünk fénypontja a fejedelmi pompájában és környezetében kibontakozó fogadalmi templom felszentelése lesz,
