Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1930.

II.

8 ha a vele azonos jellegű belterületi is­kola tanulólétszámából egy-egy tanítóra átlag 60-nál több tanuló esik. Az iskolafenntartó községek és egy­házak, valamint az államkincstár ter­heinek lehető kímélése érdekében a fentiek szerint engedély nélkül betölthető állásokra tanítói választások csak folyó évi március 31. előtt, illetőleg folyó évi augusztus 1. után lesznek államsegéllyel eszközölhetők­A tanítói állások betölthetése ügyében felterjesztett kérvényekhez az illető köz­ségbeli valamennyi elemi iskola (a vál­lalati és magán iskolák kivételével) ta­nulólétszámának osztályonkinti és a ta­nítók beosztását is feltüntető kimutatását kell mellékelni. Az egytanerős iskoláknál a tanulók névsora is felterjesztendő, mig a nagyobb (több tanerős) iskoláknál ez mellőzhető. Ugyancsak mellőzendő a belterületi iskolai állás betöltésénél a községbeli külterületi iskolák adatainak bejelentése is. Budapest, 1930 jan- 24. Dr. Gróf Klebelsberg Kunó s. k.“ * 560- sz. Községi is­kolák tanitói állomásainak betöltésénél tanulók vallási meg­oszlása fi­gyelembe veendő. Elvi jelentőségénél fogva szükséges­nek tartom közölni a nm. VKM.-nak egyik községi jellegű tanitói állás tárgyá­ban kiadott alábbi közérdekű rendeletét: „865—11/4384—1929. szám. Az n . . i községi tanitói állás betöltése. — N. N. okleveles tanítónak az üresedésben levő n . . . i községi elemi iskolai tanitói állásra történt megválasztását felülvizs­gálat alá vévén, e választást N. N. róm- kát. és N. N. g. kát. ottani lelkészek által beadott fellebbezésre való tekin­tettel is, mint a fennálló gyakorlatnak meg nem felelőt, megsemmisítem és el­rendelem, hogy újabb oly pályázati hir­detmény közzététele után, melyben fel­tüntetendő, hogy róm. kát. vagy g. kát. vallásu tanítók előnyben részesülnek, uj szabályszerű választás tartassák. így kellett határoznom, mert a szóban levő iskola tankötelesei közül 26 róm. kát., 25 g. kát., 8 ref., és 11 ág h. ev. val­lásu, ha tehát ezen iskolánál ref. val­lásu tanító alkalmaztatnék, ez egyrészt, miként azt a mellékelt fellebbezés is tanúsítja, felekezeti nyugtalanságot és egyenetlenkedéseket okozna, de meg másrészt nem felelne meg az állami ta­nítók kinevezésénél is követett ama gya­korlatnak, mely szerint az állami tanítók kiválasztásánál a legnagyobb figyelem fordittatik az illető iskolába utalt tanulók vallási tagozottságára és amely gyakor­latot a nem állami elemi iskolát tanitó- választásoknál is, mint követendő elvet, — miként a múltban, — a jövőben is biz­tosítani kívánok. — Erről a tek. Köz- igazgatási Bizottságot a folyó évi októ­ber hó 21-én 3036. szám alatt kelt fel- terjesztése mellékleteinek visszajuttatása mellett, tudomás és további eljárás vé­gett értesítem. — Budapest, 1929. évi november hó 26-án. — A miniszter he­lyett: Dr. Petri Pál sk. államtitkár.“ * A múlt évi őszi püspökkari konferencia foglalkozott az egyházi és iskolai tér heknek a községi költségvetésekben való meghagyásával. A bíboros hercegprímás úr Őeminenciája a nm. püspökkar fel­kérésére ezen ügyben a m. kir. belügy­miniszter úrnál felszólalt, akitől a kö­vetkező választ kapta: „M. kir. Belügyminiszter Sz.: 103.871— 1929. V. Főmagasságu dr. Serédi Jusz- tinián urnák, bíboros hercegprímás, esz­tergomi érsek, Esztergom. Az 1929. évi november 15-én kelt 4106. számú nagy­becsű átiratára tisztelettel értesítem Emi- nenciádat, hogy a községek által már korábban vállalt egyházi és iskolai ter- heknek a községek költségvetésében való meghagyását a 96.240—1928. B. M. V. számú rendeletemmel azért engedélyez­hettem csak az 1929. év végéig, mert az 1927. évi V. t.-c. szerint a községek háztartásának szabályozásáról lehetőleg ugyancsak az 1929. év végéig törvényt kellett volna készíteni. Minthogy azon­ban a törvény ezideig még nem készül­hetett el, az egyházi és iskolai terhiek­nek fedezéséről természetesen továbbra is az eddigi gyakorlatnak megfelelően, vagyis a községek költségvetésébe való felvétel utján fog gondoskodás történni addig, amig ez a kérdés a törvényhozás utján nem lesz szabályozva. — Budapest, 1930. január 17-én. Scitovszky s. k.“ Szeged, 1930. február 22-én. GYULA s. k., püspök. 290. sz. Párbér és deputatumok községi költ­ségvetésben való meghagyása. 1ÖS3- — Juhász InlvÁn

Next

/
Thumbnails
Contents