Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1929.

IV.

13

501. sz. Főpásztor nagybőjti szózata.

A fájdalmak Emberének keresztutja.

IV.

Krisztusban szeretett Testvéreim és Híveim!

Amikor a nagyböjt komor szertartásai közben megcsendül a szent ének: „Keresztények sírjatok, melyen szomorodjatok, Keseregjen minden szív, amely Jézusához hív“ mint egy színes, de minden nemes érzést megborzongató látvány tárul lelki szemeink elé ciz Ur Jézus keresztutja, melyre mindig kegyelettel emlékezünk, de a komoly magábaszállás e napjain különösen mély gondolatokkal és indulatokkal járunk. Akármily színes vagy művészi formában legyen is templomaink falára vagy kálváriáink oszlopaira festve vagy vésve az Istenember áldozatos utjának drámája, a hivő lélek képzelete és érzése sokkal változatosabb és meghatóbb formában vonultatja el lelke előtt az eseményt, melyben az ártatlanság a bűn helyére lép s az isteni kiengesztelés titkos nagysága minden képzeletet felülmúló módon súgja és szinte égeti lelkűnkbe a megrendítő igazságot, nézzétek „így szerette Isten a világot. “')

De tévedés volna Krisztus kereszt- utját csak mint valami látványosságot szemlélni, amely borzalmas szinpompá- jával alkalmas a lelket komolyságra hangolni. Amint az sem volna elégséges, ha holtakat sirató asszonyok módjára letelepednénk a kálvária egyes jelenetei mellé s könnyeink adójának lerovásában juttatnánk kifejezésre az érzelmet, mely a Golgota felé vezető utón minden igaz lélekből főiszakad. Krisztus ke- resztutján, a Via Dolorosa, a keserves ut, állomásainak látványosságainál, nem annyira sóhajtani és sírni mint inkább okulni kell, mert ha Szent Pál apostol azt mondja, hogy „mind amik megirattak, a mi tanulságunkra irat. taku2.) s hogy tehát a Szentirásnak minden szava és betűje a mi lelkünk épülésére szolgál, s azt nem kíváncsisággal és kritikával, hanem élő hittel az

!) Ján. 111. 16.

2) Rom. XV. 4.

üdvösség szabályaként kell olvasnunk : akkor sokkal inkább igaz, hogy mind, amik történtek, amit az Isten Fia a világ váltságáért tett és szenvedett, a mi épülésünkre, jobban mondva üdvösségünkre történtek. S ha a szent könyveket nagy figyelemmel és áhítattal olvassuk és egyetlen betűt azok szövegéből ki nem ejtenénk, még nagyobb figyelemmel és buzgó értelemmel kell járjuk Krisztussal a szent keresztutat, melynek során százszor és ezerszer fogunk meggyőződni üdvösségünk legmélyebb és legigazibb fényeiről. S ha az anyaszentegyház a régi századokban nem könyvet, hanem a szent történet képeit adta hívei kezébe, s azt a szegények és egyszerű lelkű emberek bibliájának nevezte, jól tudva, hogy az értünk történt megváltó események látása minden szónál ékesebben és bizonyítóbban fog hatni: úgy az el- i fogulatlan, hü lelkek példájára készséges j okulás vágyával, nagy buzgalommal la- I pozgassunk a keresztut képei között, ennek í a legtanulságosabb biblia pauperumnak jeleneteiben, mert biztos, hogy semmi Istenben vetetett hitünket és jóságával szemben tartozó szerelmünket jobban lángra gyújtani nem fogja, mint azon látványok, hogyan szenvedett és áldozta fel magát miérettünk Isten Fia.

A keresztutat járva értsük meg mindenekelőtt, hogy ennek úgy kellett történni s az isteni irgalomnak az emberi nyomorúsággal szemben igy kellett megnyilvánulni, mert ez volt az Ur szent végzése a mi veszendőbe induló lelkünk megmentésére. S ha a borzalmas jelenetek láttán összeszorul szivünk, vagy fölháborodik emberi érzésünk, értsük meg az Üdvözítő Jézusnak magának magyarázatát, melyet a hasonló kérdésekkel küzködő .emmauszi tanítványoknak mondott: „O, balgatagok és késedelmes sziviiek mindazok elhív és éré, miket a próféták szólották. Nem ezeket kellett- e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe?“ ‘) Az Ur prófétái ~ ') Luk. XXIV. 25.