Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1928.
III.
17 547. sz. A nem állami elemi iskolai tanítói állások javad, jkv- ben és dij- levelében szereplő készpénzjárandóságok valorizálása nem kötelezőA nem állami elemi iskolai tanítói (és óvónői) állások javadalmi jegyzőkönyveiben és dijleveleiben szereplő készpénzbeli járandóságok valorizálása ügyében, adott eset kapcsán a nm. VKM. 1928. évi, március 2-án, 11.753/1928. VIII/ b. sz. alatt a következő elvi. jelentőségű rendelkezést adta ki: „Azok az iskola- és óvodafenntartók, amelyek cl háború előtt pusztán készpénzbeli fizetést biztosítottak a tanszemélyzet részére, az államsegélyek felülvizsgálata során, az 1922. évi 122.000. számú rendelet alapján cl mindenkori kezdőfizetés bizonyos százalékának megfelelő, tehát anyagi viszonyaikhoz mérten valorizált fizetés szolgálatára köteleztettek. Ugyanilyen elbánásban volt részük azoknak a fenntartóknak is, amelyek a tanszemélyzet természetbeni javadalmát még az 1893. évi javadalmi jegyzőkönyv felvétele előtt készpénzre változtatták, vagy amelyeknek teherbírását csakis cl régebben biztosított naturális javadalom szolgáltatásával kimeritettnek nem láttam; egyébként a naturális javadalmu állásoknál a készpénzbeli járandóságok valorizált szolgáltatásától eltekintettem. A tek. Közigazgatási Bizottságnak azt a javaslatát, hogy a javadalmi jegyzőkönyvekben és dijlevelekben vállalt készpénzjárandóságoknak bizonyos mérvű valorizálását legalább a politikai és egyház- községekre és a kegyuraságokra nézve kötelezően rendeljem el, törvényes jogalap hiányában, de meg gyakorlati és célszerűségi szempontok miatt sem oszthatom. A világháború óta ugyanis olyan nagymérvű gazdasági és pénzügyi változások következtek be, az iskolák dologi és a tanítók s óvónők személyi (lakáspénz, nyugdíj intézeti járulék) szükségleteinek kielégítése annyira igénybe veszik az egyházi és politikai községek teherviselő képességét, hogy velők szemben bármily csekély mértékű valorizációnak általánosan kötelező erejű megállapításét sem méltányosnak, sem kivihetőnek nem találom; ilyen eljárással megint csak a tanszemélyzet helyzetét nehezíteném meg, mert az államsegély szempontjából ezeket cl készpénzösszegeket nyomban be kellene számíttatnom, a fentartók pedig késlekednének a szolgáltatással, A kegyurasá- goknál viszont a helyzet az, hogy — eltekintve a jogalap hiányától — főként az erkölcsi testületek, de magánegyének is vagyonuk jórészét hadikölcsönökbe fektették s igy mindaddig, amig az állam- kincstár nem lesz abban a helyzetben, hogy a hadikölcsönöket valorizálja, a béke ben vállalt kegyúri járandóságok teljes értékű szolgáltatásának elrendelését velők szemben sem tartom méltányosnak. A különféle alapítványok természetesen mind elértéktelenedtek s hozamuknak pénzértéke nincs, de a javadalmi jegyzőkönyveknek legalább a szöveghasábjába, felvételüket a jogfenntartás szempontjából mégis kívánatosnak tartom. Jelentős megtakarítást eredményezett az önkéntes valorizálás, különösen a politikai községek részéről. Ezenkívül állandóan folyamatban van az egyház- községek pénzbeli szolgáltatásainak ön- kénytes valorizálása is, ámde ezek rendszerint elmulasztják annak bejelentését, ami az államkincstár károsodásán kívül az állami segélyezés alapelvét is sérti: az illető hitfelekezeti tanítók ugyanis ekként az iskolafenntartók pénztárából és államsegélyként is megkapják ugyanazt az összeget, tehát végeredményben államsegéllyel kiegészítetten nagyobb fizetést élveznek, mint amennyi az azonos szolgálati idővel biró állami tanítóknak jár. Épen ezért rendeltem el az 1927. évi 90.000 számú körrendeletben, hogy uj javadalmi jegyzőkönyvek felvétele alkal- i mával minden készpénz-tételnél ki kell tüntetni, mit jelent az a javadalmas részére pengőértékben ; ámde ezen a módon csak megkésve s aránylag nagyon kevés állásnál sikerül a tényleg megtörtént valorizációt megállapítani. Az itt közöltek alapján tehát különösen arra kell a tek. Közigazgatási Bizottság figyelmét felhívnom, igyekezzék az iskolafenntartók részéről önkényt elhatározott illetményvalorizálást kinyomozni és hozzám bejelenteni, hogy a föntebb jelzett visszásságnak véget vethessek s az államkincstár fölösleges igénybevételét elkerülhessem. Budapest, 1928. évi március hó 2-án. A miniszter helyett: Dr. Szűcs István s. k. h. államtitkár.“
