Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1928.
II.
9 az anyagias lélek fukarságával csak a gondot, költséget és kockázatot mérlegelik, amelyet világba lépése a családnak okoz. Pedig ősi, mély jelentőségű mondás : „Rés sancta puer“, szent dolog a gyermek. S ahol ezt felfogják, ahol a gyermeket imádkozó lélekkel várják, ahol a szülői hivatást a legmagasztosabb méltóságnak tekintik, melyet a Teremtő oszt meg a földi halandóval, ott a gyermek ünnepi ajándék, melyet megbecsülni, Isten képére formálni, az élet és kötelesség hősévé avatni minden földi nagyságot elhomályosító fenséges hivatása a szülőnek. Nincs hatalom, kincs és dicsőség, mely fölérne a lélekkel, s ezt adja át Isten minden gyermekkel a szülőnek, hogy vele sáfárkodjék, s érte az örökkévalóságban nagyobb jutalmat nyerjen mint hadvezérek nyert csatákért vagy nagy tudósok hires könyvekért. Mekkora komolysággal, mily nagy áhítattal kell ezt a küldetést vállalni! Mily dicsőség majdan az örök Igazságtól azt hallani, hogy a legdrágább földi kincsesei Isten akarata szerint sáfárkodtatok. Viszont mily szörnyű felelősség az Isten legszentebb áldását meghiúsítani. Pedig ezt a merényletet a tévútra került családok, sőt egész népek is tüntetőleg, szinte dicsekedve követik el napjainkban. De ezen nem is kell csodálkozni. A család, mely nem Isten kegyelmében születik, hanem emberi érdekből verődik ősze, a gyermeket nem becsüli meg. Annak a gyermek ép oly cikk, vagy legfeljebb élvezeti tárgy, mint bármi más, amit értékelni, hasznát lemérni, előnyét emberi tekintetek szerint megállapítani lehet. A profanizált család azonban a gyermekről vallott profán életfelfogásával elpusztítja a népeket s halálra ítéli a nemzetet is. Nem véletlen dolga, hogy ott, ahol a családalapítás szentségének gondolata elhomályosult s az élvezetvágy és haszon hajhászata vette uralma alá a lelkeket — miként egyik-másik hajdan fejlődő, ma pedig elsorvadó, hitetlenné vált, nyugati keresztény népnél — a gyermek-áldás ismeretlen fogalommá vált. De vele együtt beköszöntött a nemzet legjobbjainak őrlő aggodalma is, mi lesz a népből, mely Isten legnagyobb áldását, az életet, meg nem becsüli, hanem a teremtő szent szándékát idő előtti sírba temeti ? Amikor azt halljuk, hogy vannak hatalmas nagy nemzetek, melyek hajdan a keresztény hitbuzgalom és erkölcsi életszenlség csodáit szolgáltatva tündököltek a népek élén, s ma azon töprengenek, hogy a bűnös merényletekkel meddőségre kárhoztatott családi otthonok nemzetörlő önzése folytán nem zuhannak-e le dicsőségük magaslatáról s nem lesznek-e náluk egészségesebb és kötelességtudóbb szomszédok szolgáivá, remegve vetjük fel a kérdést, nem fenyegeti-e a magyar családot s általa a magyar nemzetet is az elsorvadás révén a végleges bukás veszedelme ? Eddigelé hálát adhatunk Istennek, hogy a katolikus magyar nép nagy része a gyermek-áldással szemben elkövetett bűnös merényletektől irtozattal fordul el. Egyház és haza hála-éneket zeng, hogy a szent asszonyokhoz méltó magyar anyák büszkék az anyaságra s a gondokkal is birkózó derék apák hősökhöz méltó módon vállalják a gyermekáldással járó gondot és terhet, biztosítva ezzel száz veszéllyel szemben a magyar nemzetnek is életét. Ámde ne járjunk csukott szemmel körül az életben s halljuk meg a veszedelem közelgését s vegyük tudomásul, hogy a nemzetgyilkos, gyermekirtó ellenség a magyar nép kapuján is kopogtat és súgja gyengelelkü apák és anyák fülébe az ő csábitó igéit. Hogy „a sok gyermek gond“, hogy „egy gyermekkel sokkal nagyobb a boldogulás lehetősége“, hogy „kis darab kenyérből nem jut népes család minden egyes tagja számára“ s mindazokat az átkos igéket, amelyek lázadást jelentenek Isten végzésével szemben s behódolást az ördög cselvetései és rontó ármányai előtt. Oh mily nagy átkot s mennyi boldogtalanságot idéznek fel azok a szülők, akik nem Isten szavára hallgatnak: „ Növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok azt birodalmatok alá“f) hanem egyház és haza helyett kizárólag magukra s hasznukra gondolva az ördög csábítását fogadják be önző szivükbe! Nemcsak az ártatlan gyermek kedvességében és jóságában kínálkozó örömet vetik el maguktól, kik soh-sem fogják megérteni az irás szavát; „Oh mely szép a tiszta nemzetség ') 1 Móz. I. 28.
