Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1928.
II.
II. 501- sz. Főpásztor nagybőjti szóza ta. Krisztusban Szeretett Hiveim ! A hamvazás szertartása, mely minden emberi érték és hatalom elmúlását jelképezi, kétségkívül elsősorban az egyéni élet esendőségére, az egyéni törekvések, vágyak és remények múlandóságára figyelmeztet. Amikor meghinti fejünket az anyaszentegyház a szentelt hamuval és emlékezteti az embert, hogy „por vagy és porrá leszel“ bizonyára először is az élet elmúlását, a halál komor gondolatát kívánja emlékezetbe idézni; de a figyelmeztetés nemcsak az egyéneknek, hanem miden emberi intézménynek, társadalmi és nemzeti alakulatnak és a földi lét minden történelmi formájának is szól, amelyek mind osztják az egyénnel a múlandóság és halál fájdalmas örökségét. Azonban talán soha sem voLt korszak, melyben az emberi értékek és életformák összeomlását és elmúlását annyira szemlélhetnők, mint az az idő, melyben ma élünk, mely a legnagyobb hatalmasságok, rendíthetetlennek hitt állam- alakulatok, társadalmi és gazdasági berendezkedések iszonyú válságát tárja elénk. Ebben a világraszóló nagy felfordulásban kétségenkivül a halál martaléka lesz sok olyasmi, ami elavult és értékét vesztette. De sajnálattal kell megállapítani, hogy az elmúlásra megérett földi intézmények sorában nem egy olyant is látunk ingadozni, melyet nem a múlandóság, hanem az állandóság jegyében szeretnénk tündökölni látni. Ami mindnyájunknak olyan kedves és kegyeletes, mint a társadalmi berendezkedés, melyben felnevelkedtünk, a haza mely bölcsőnket ringatta s melynek nagysága mindannyiunk büszkesége, a művelődés, melyből egyenként is tulajdonképen értékeinket szittuk s melynek kellemetessége és nemessége mindnyájunk boldogságát alkotja, mintha veszendőbe menne s mintha bele kellene törődnünk abba, hogy valami átkos, ' romboló hatalom keríti karmai közé az egész emberiséget és mint hogyha úgy éreznők, hogy valami apokaliptikus nagy hamvazó szerdát tart a világ, amelyben már nem egyének, hanem nemzetek, társadalmak, világgazdasági és művelődési rendszerek összeomlása rajzolódnék megdöbbent lelkünk távlatai körébe. S ha az ember borzongva kérdi mi a magyarázata ennek az általános nagy összeomlásnak, a társadalom oszlopai megrendülésének, az erkölcs, jog és vagyonbiztonság felfordulásának, a történetbölcselők és társadalomtudósok a világesemények, vagy pedig a gondolatsorok rendjében állítanak fel tételeket, melyek az elmúlást magyaráznák és ősi értékek elváltozásának kényszerüsé- I gét bizonyítanák. Azonban a baj gyö- ! kerét nem a felszínen kell keresni, ha- ! nem a dolgok mélyére kell látni és meg ■ kell érten', hogy az emberi társadalom legnagyobb és legfontosabb intézményeinek megrendülése a legkezdetlegesebb társadalmi sejtek megbetegedésére vezetendő vissza. Tévednek azok, akik történelmi, vagy gazdasági okokkal kívánják kizárólag megmagyarázni azt a | bajt, amelynek súlya alatt a világ ma nyög. Teljesen elhibázott dolog a romlást elsősorban politikai képletekkel magyarázni. A baj gyökere a szivekben van, a társadalmi romlás az emberi erkölcs züllésének következménye, a nemzetek bukása a nemzetet felépítő apró sejteknek, a családi otthonnak, a keresztény eszmény és élet magaslatáról való lecsúszásában keresendő. Aminő a családi élet, olyan a társadalmi élet. Amily egészséges a családi otthon, olyan egészséges a nemzet egésze. Amilyen erős és ép a családi ház, olyan szilárd és hatalmas az állam épülete. És rá kell mutatni arra a fájdalmas tényre, hogy a nemzetek lecsúsznak történelmi magaslataikról, mert a család, mely alapjukat képezte, lecsúszott megelőzőleg arról az emelkedett helyről, amelyet mindennap úgy fejezünk
