Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1927.
III.
10 Eszméljünk kötelességeink tudatára. Értsük meg a világszerte felfordulást okozó engedetlenség láttára, hogy csakis az Istentől rendelt egyházi tekintély előírásainak készséges megtartásával bizonyítjuk, hogy a mennyei Atya gyermekei vagyunk, mert nem lehet Isten atyja annak, akinek az Egyház nem anyja. Ép azért ne tegyünk különbséget törvény és törvény között. Ne higyjük el, hogy a böjti parancs nem fontos dolog, s hogy attól, ha húst eszem tiltott napon, még mindig üdvözülhetek. Mert bontsunk ki csak egy követ a falból s az egész összeomlik, ép úgy tagadjunk meg csak egy hittételt, vagy vessünk el egy szentesített törvényt, egész hitünk összeomlik, mert alapját, az engedelmességet, feszítettük ki belőle. Ámde amikor a böjti szent parancs lelkiismeretes megtartását sürgetem, az önmegtagadás és ételben való mértéktartás kötelességén túl más komoly feladatokra is rá kell mutatnom s atyai szóval figyelmeztetnem : Krisztusban Szeretteim, a mi életünkben, keresztény katholikus népek, családok, egyének életében, igen sok bántó tünet mutatkozik, amely nem csak az istenes önmegtagadás szellemét nem, de még a józan Ízlés és emberséges életfelfogás uralmát sem mutatja. Fel kell kiáltani az Apostollal: „Kérve kérlek az Ur előtt, hogy többé ne járjatok agy, mint a pogányok járnak elméjük hiúságában, sötétséggel megho- mályositott értelmük lévén, elidegenülvén az Isten életétől a tudatlanság által, mely bennök vagyon, szivük vaksága miatt, kik kétségbeesvén magukat szemtelenségre adták, minden tisztátalanság elkövetésére telhetetlen kívánsággal. “ °) Mit szólna Szent Pál apostol, ha ma menne végig városaink és falvaink utcáin? Minő büntetést helyezne kilátásba, ha egy pillantást vetne szórakozásainkra, öltözködésünkre, belepillantana olvasmányainkba, végighallgatná beszélgetésünket? Bizonyára azt kellene mondania, hogy a pogányság, mely ellen szava addig dörgött, mig szégyenszemre elsompolygott, kétezer évvel veresége után újból előjött rejtekhelyeiből s meghódította a világot, a várost, a falut, a házi tűzhelyt s az emberi szivet, száműzve onnan Krisztust és törvényét. Mert Krisztusé-e az az utca, mely minden sarkon a bűnt kínálja? Keresztény-e az a város, mely minden kirakatában a tiltott dolgok elkövetésére csábit? Istené-e az a társadalom, melynek majd minden Írása és látványossága engedetlenséget és féktelenséget hirdet s vad szenvedélyességgel kiáltja, hogy ne törődjünk se mással se a jövővel, csak magunkkal s a pillanattal? S ha a városból elmenekülünk a falura tiszta levegőt — tüdőnek és léleknek egyaránt jólesőt — szívni, s amint belépünk, káromkodó szó üti meg fülünket, vagy trágár nóta botránkoztatja meg lelkünket; mikor pedig beljebb kerülünk, a szerénységükről és szemérmetességükről hajdan híres magyar lányokon oly ruhát látunk, ajkukon oly szavakat hallunk, társalgásukban oly modort észlelünk, mely azt az aggodalmat kelti, hogy magyar népünk elvesztette keresztény lelkét; s ha a templom felé igyekeztünkben a kocsmát duhaj néppel tele, az Istenházát pedig félig üresen találjuk, nem kell-e akkor aggodalommal kérdenünk, Krisztus utjain jár-e még magyar népünk? De talán a családi otthon régi, kedves rendje, derült boldogsága árasztja majd felénk az istenfélő lélek illatát — magyarázza a jóakaró szemlélő. S ehelyett igen sok házban civakodás és békétlenség, emberekkel s adott helyzettel szemben követelődző türelmetlenség, házastársaknak egymással szemben, gyermekeknek szülőkkel szemben, alattvalóknak, cselédeknek feljebbvalókkal, gazdákkal szemben jogtalan követelésétől vagy emezeknek azokkal szemben igazságtalan panaszkodásától hangos a ház, mintha csak pogányok ültek volna Isten örökébe. S honnan az a sok elégedetlenség és baj? Mi a magyarázata az emberek általános nyugtalanságának és boldogtalanságának? Talán a nagy szegénység, melybe országunk rettenetes összeomlása folytán jutottunk? Hát édes Istenem ez sokat megmagyaráz. De nem magyarázza meg, miért elégedetlenek a gazdagok is, mért lázon- ganak a győztesek is, mért pörlekednek azok is, kiknek telve a csürük és kamrájuk — mert hiába minden gazdagság, értéktelen bármely külső siker, ha a lelkünk üres s önmagunkban nem találjuk fel az igazi gazdagságot és a boldogság okát. Nyugtalan és boldogtalan az emberiség, mert semmivel sem elégszik meg, elégedetlen pedig azért, mert nem gyakorolja a lemondás erényét, csak szájjal mondja, de lélekkel nem vallja: Mi Atyánk, legyen meg a Te akaratod, s 6) Eph. IV. 17.. 19.
