Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1927.

VII.

Amit érdemekben és sikerekben gazdag élete ünnepi alkalmainál szerénységét honoráló óvatossággal ismételten kiemeltünk, azt az örökkévalóság kapujánál köteles hálával hangosan kell elismernünk, hogy ha föllendült egyházmegyénkben a hitélet, ha az egyház jogait templomban és iskolában bátrabban képviseljük mint néhány évtized előtt, ha az alkotás vágya lendületesebb mint régen volt, ha a közéleti mozgalmakban is hangot merünk adni a katholikus felfogásnak: a kezdés és bátor buzdítás érdeme Csernoch Jánost illeti. Rövid három éves püspöki kormányzata 1908 —11.-ig nem juttatott neki annyi időt, hogy mindazt az alkotást befejezze amit tervezett, de a papnevelés megreformálása, a kisszeminárium beállítása, a papi lelkigyakorlatok rendszeresítése, az egyházmegye ifjú hévvel végzett kánoni látogatása, a papi fegyelem megszilárdítása, az alapítványi pénztár felállítása mind oly intézkedések, melyek nevét a Csanádi egyházmegye restaurátorai között fogják megörökíteni.

Úgy volt elvégezve, hogy helyét hamarosan másnak engedje át, s ő magasabb helyről, majd a magyar Sión ormáról intézze az egész magyar katholicizmus ügyeit. Azonban ha távozott is az egyházmegye kötelékéből, annak megmaradt az öröme és büszkesége, hogy a szeretet kapcsai meg nem lazultak, s a nagy főpap mindig hangosan hirdette, hogy szándékait jobban, mint ahogy a Csanádi egyházmegye tette, megérteni és végrehajtani senkinek sem sikerült. S megmaradt az a büszkeségünk, hogy Szent Gellért székén szerzett főpapi érdemeit és művészetét lendületes pályája minden állomásán gazdagon gyarapította, s minden helyzetben érvényesítve szellemi fölényét, páratlan önzetlenségét és törhetetlen hitét, az emberileg lehetséges legnagyobb sikereket aratta.

Hazánk legujabbkori történetének tragikus fordulata a magyar prímások régi dicsőségét is megtépte. De aki a szerencse mosolyától meg nem ingott, a balszerencse csapásai alatt is nagynak bizonyult. Az összetört magyar nemzet s vele együtt megalázott magyar katholicizmus ügyének nem lehetett hívebb és méltóbb képviselője, mint Csernoch János. Amit a reánk mért igazságtalanság feltárása s a nemzet igazának bizonyítása érdekében szólt, irt és tett, arról a történelem fog majd késő századoknak is szólani.

Ö a munka közben megőrlődött, s miután az emberi igazságtalanságot meggyőznie nem sikerült az isteni irgalom trónjához menekült könyörögni a nemzetért. Az ő sok fényes cime között viszontagságos történelmünk válságai között alakult ki egy felette biztató: közbenjáró király és nemzet között. Ma a nemzet ügyét királyoknál hatalmasabb fórum előtt kell képviselni — a történelmet kell az igazság útjára visszafordítani, s erre — úgy érezzük — csak Istennek van ereje. S bánatunkban az