Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1925.
III.
13 mégis csak mindnyájan boldogulhatunk, kietlen pusztasággá s általános nyomor tanyájává változtatnunk. S ha ők álnok igazságtalansággal a szent kereszténységet állítják oda bűnbakul a sok bajért, mely az emberiséget, s különösen annak szegényebbik felét, ma sújtja, akkor a mieink fokozott áldozatkészséggel, a felebaráti szeretetnek még sokkal magasabbra szított tüzével, s különösen nagy személyes segítő készséggel cáfolják meg hazugságaikat, s bizonyítsák be, hogy Krisztus szelleme ma is él, ma is tevékeny, ma is áldást oszt, s ma is menedéke szegényeknek és nyomorgóknak, s révpartja a nyugalom után esengő lelkeknek. Jóleső örömmel állapítom meg, hogy egyházmegyém területén sok buzgó lélek eddig is nagy megértéssel és tiszteletreméltó buzgósággal fáradozott ebben a szellemben a bajok kiküszöbölésén, a lelkek megbékítésén s a társadalmi egység újraépítésén. Papok és világi férfiak, apácák és buzgó hölgyek versenyt fáradoztak, hogy a felebaráti szeretet oltárán áldozzanak s az isteni jóság melegénél a lelkeket összeforrasszák. Megdicsérem s megáldom mindnyájuk áldozatait s buzgóságát. De azt szeretném, ha az áldozatkészség még nagyobbszabásu s a felebaráti szeretet müve még rendszeresebb volna. Az első cél érdekében szerető, de komoly szóval fordulok mindenkihez, akinek tehetsége van : Adjatok amit Isten adott. Akinek jómódot adott, mondjon le annak egy csekély töredékéről szűkölködő testvére javára — csak nem fogjuk közömbös lélekkkel nézni, hogy testvérünk éhezik, fázik, vagy hajléktalan s még egy falat kenyeret sem nyújtunk neki? Hisz akkor a keresztény nevet sem érdemeljük meg. Akinek Isten vagyont nem juttatott, de helyette tehetséget adott, ne álljon félre s ne tűrje, hogy felforgató szellem zsoldosai idegen zászló alá toborozzák az elégedetlenséget, hanem kapcsolódjék bele hivő lelkének egész idealizmusával és hazafiságával a nép jogos és törvényes mozgalmaiba, s áldozzon időt és energiát egy Isten gondolata szerint való jobb sors előkészítésére. S akinek társadalmi befolyása biztosit súlyt, az annak erejével iparkodjék a közfelfogást igazságra és méltányos ságra hangolni, hogy a keresztény testvéri szolidaritás nem áhított, vagy csak szóval hangoztatott ábránd legyen, hanem az Isten köztünk levő országa, mely fölöslegessé tesz minden pártos szándékot s vakmerő kísérletet. A rendszeres emberbaráti munka érdekében pedig óhajtva óhajtanám, ha minden egyes hitközség elsőrendű céljául tűzné ki a szegények ápolását, a nyomor enyhítését s ezzel az ellentétek kibékitését, a lelkek összeforrasztását. Ha manapság nem is valósítható meg szószerint az ősegyház szent vagyonközössége amikor „a hívek közül azokból miket bir vala, senki semmit sajátjának nem monda, hanem mindenök közös vala“1), de hogy a testvér testvérének fölöslegéből valamit juttasson, a hitközség a szükölködők, árvák és özvegyek segélyezésére önmagát megadóztassa, s a hivek közösségében a szerencsétlenek Isten adta gyámolójukat és vigasztalójukat lássák, annak nemcsak akadálya nincs, de ha a szentek egyességének tanát nemcsak mint valami elvont szép igazságot valljuk, hanem annak minden gyakorlati következményét levonjuk, akkor az Isten lelke átfog és kibékít mindnyájunkat, s az irigység és gyűlölet uralmát felváltja majd a Krisztusban való szent egységnek békéje és öröme. * De hogy ehhez az áhított célhoz eljussunk, lelkileg meg kell Újulnunk. Az önzésnek, szűkkeblű igazságtalanságnak, haszonlesésnek, érzékiségnek és gőgnek ördögeit ki kell magunkból kergetnünk. Kedves Híveim, beléptünk a húsvéti szent időbe, amikor az anyaszentegyház komoly parancsa hangzik: „Bűneidet minden esztendőben az Anyaszentegyház törvénye szerinti áldozópapnak meggyónjad, s legalább husvét táján az Oltáriszentséget magadhoz vegyed.“ Ha bűneinkhez ragaszkodunk s ha Krisztus elől menekülünk, nincs remény, hogy embertársainkhoz jók legyünk s a világ bajait orvosolni tudjuk. A népek elbuknak, mert lelkűk romlott s összeomlik ; a társadalom eresztékei meglazulnak s roncsai kalózok szabad prédája lesznek, mert aki természet- fölötti erővel, kegyelemmel, összetartaná — Krisztus — kikapcsolódott életéből. Ne álljunk mi is a rombolók közé, hanem mentsünk és építsünk. Mentsük ki először saját lelkünket a bűnök örvényei közül, hogy az megtisztulva és megerősödve felemelni tudjon másokat is. S lássunk azután hozzá megtisztult, gyengéd lélekkel az emberi egység, megértés és szeretet szent otthonának újraépítéséhez, hogy megint öröm legyen élni e földön s jogunk legyen remélni mennyek országát. Ámen. Kelt Szegeden az Ur 1925. évében, nagyböjt II. vasárnapján. !) Ap. csel. IV. 32. GYULA s. k„ Csanádi püspök.
