Pásztortűz, 1927 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1927-04-01 / 4. szám

1927. április hó.

PÁSZTORTÜZ

3-ik oldal.

könnyeink és mosolyaink Jézus dicséretére legyenek.

Nekünk nem magunkra kell folytonosan néznünk, hanem Jézusra és benne Istenre. Akkor kibontakozik előttünk minden szenvedés értelme és megtaláljuk az igazi Életet, az egyetlen Utat és az örök Igazságot.

Ez lesz a mi életünk igazi meggyógyitása.

Szamoskér. Kosa Béla.

Ravasz.

Hol a fenyők magasra nőnek,

Csendes zugán a temetőnek — Egy elfelejtett, régi emlék —

Korhadd, néma fej fa áll még:

Szótlanul, árván, elfeledve Mint aki ott van eltemetve.

Egykor büszkén meredt az égnek,

Amíg benne lakott az élet.

S bár sok-sok múló évet látott,

Viharban, vészben egyre állott.

Idők múlását fel se vette.

Mint aki ott van eltemeíve.

Most korhad lassan, — ez a végzet:

Felette is ur az enyészet.

Bus őszön, ha hull a falombja,

Ledől a süppedő halomra.

S a büszke tölgy úgy porlik szerte,

Mint aki ott van eltemetve.

De tavasz jön uj napsugárral,

Zendül diadalmas madárdal.

Ami a télben semmivé lett,

Ne hidd, nem halt meg, újra éled.

Korhadt fejfán az uj tavaszra Egy kis virág szárnyát kibontja.

Ki olt vagy csendben eltemetve Várj, várj egy dicsőbb kikeletre:

Romok felett ujul az élet,

Ne hidd — porod, hogy semmivé lett.

Nem lesz örök éje a sírnak,

Korhadt fejfán virágok nyílnak!

Szamoskér, KUN SÁNDOR.

„Református Almanach“ kiadását tervezi előfizetői számára a Kálvinista Szemle. Mi nagyjelentőségű dolognak tartjuk ezt annyival inkább, mert mi már 1924—25-ben javasoltuk ezt Debrecenben, de eredménytelenül. A római katholikusok is most adták ki Almanachjuk 1, évf.-át második kiadásban.

A keresztsei] általános parancsa.

A keresztsei, mint a tanitványság jelképe.

„Nékem adatott minden hatalom, mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Ayának, Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazokat, amiket én parancsoltam néktek.“ (Mt. 28: 19—20)

Ezekkel a szavakkal reudelte az Ur Jézus a keresztséget, feltámadása után Galibában egy hegynek a tetején, ahova összegyűjtötte a tanítványait (16. vers). Ez a ke- resztség általános parancsa, mely mindenkire, kicsinyekre és nagyokra egyaránt vonatkozik. Itt jól meg kell figyelnünk a következőket:

1. Az Ur Jézus azt parancsolja az apostoloknak, hogy „minden népeket“ tegyenek az ő tanítványaivá és kereszteljenek meg. A „minden népek“ pedig jelent mindenkit, aki csak él, tehát a kis gyermekeket is.

Soha az Ur Jézus nem parancsolta azt, hogy csak a felnőtteket szabad megkeresztelni; soha az Ur Jézus nem mondott olyant, hogy a kis gyermekeket nem kell megkeresztelni. Honnan veszik hát a baptisták ezt a tanításukat?

2. A baptisták azt mondják, hogy csak azt szabad megkeresztelni, aki már hisz az Ur Jézusban, mert előbb jön a hit, azután a keresztség. Ez igaz is akkor, de csakis akkor, ha felnőtt pogányokról van szó, mint a következő szakaszban látni fogjuk. De a ke* resztség általános parancsában, amely nemcsak a felnőtt pogányokra, hanem mindenkire vonatkozik, Jézus egészen félreérthetetlenül azt mondja, hogy mindenkit meg kell keresztelni, aki az ő tanítványa lesz. Tehát nem az érett és öntudatos hithez köti a ke- resztságet, hanem a tanitványsághoz. A keresztyén szülők kicsinyei pedig Jézus tanítványai születésüktől kezdve.

Erről biztosítja őket a keresztény család és környezet, amelyben születtek, a keresztyén keresztszülők, kik lelki nevelésükre felügyelnek s a keresztyén egyház, mely első perctől kezdve gondjaiba veszi őket. Tehát mint tanítványok nemcsak megkeresztelhetők, hanem feltétlenül meg is kell keresztelni őket Jézus akarata szerint.

3. A baptisták azt mondják, hogy eb-