Pásztortűz, 1926 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1926-09-16 / 1. szám

2-ik oidal PÁSZTORTÜZ 1926 szeptember 16. Szabadság — szolgálat. Hh a kálvinit,mus gazdag és változatos életét célkitűzéseiben és eredményeiben egyet­len szóval akarnánk jellemezni, akkor az a szó a szabadság szava lenne. Lapozgatva a népek történelmét, úgy tetszik, mintha a pi­ramisok rabszolga népe és az ősk;resztyén gyülekezetek vértanú serege életre keine, hogy a testileg vagy lelkileg elnyomottak szent szövetségében valóra váltsa az emberi éiet álmák ígéretét, beteljesedését: a szabadságot. Tényleg a reformátori mozgalom s an­nak épen kálvini iránya nagy felszabadulást hozott az élet minden vonatkozásában. Nem történt ott más, csak ismét nyiiván valóvá iett az az ősi. evangéliumi igazság: legna gyobb érték a lélek, melynek elvesztését egy egész világ sem pótolhatja. De ha ez így van, akkor, minden ember mint a lélek hordozója, végtelenül értékes s ősi joga van fejlődésének minden akadályát el hárítani úgy az egyéni, mint a társadalmi életben így öltött aztán óriást méretet az a páratlan szellemerkölcsi mozgalom, melynek eredménye, kincse, dicső­sége : a kálvinizmus Azt állítani ma, az elmúlt évtized tanú­ságai után, hogy a kálvinizmus lelki arcáról, mint letörölhetetlen bélyeg, a szabadság esz­méje olvasható le. alkalmas az elienmondásra S a bizalmatlanság keltésre Tényleg nincs szó. amelyhez annyi visszaélés fűződnék, mint ehez. Csak azt látjuk a történelem me­netén, hogy ma felemelt, holnap megalázott, ma életet adott, holnap életet ölt. S ki tudná még megmondani, hányszor lesz ürügy uj zsarnokság megalapítására, hányszor lesz leple rut, önző érdekeknek. Mi hát ez a szó, mely kettős arcával eképen játszik velőnk? Ez-e a mi káivi- nizmusunk legjellemzőbb birtoka? S ha igen, megért-e annyi nemes szív- és lélek áldo­zatot ? Hogy tájékozódhassunk, reformátoraink belső életét kell elemeznünk. Ugye azt érez­ték, hogy lelki életüknek sok olyan fogyat­kozása van, amelynek pótlása nélkül élni nem bírnak, amelyre az emberi szó kevés, az isteni pedig el van zárva? Pedig az élet rut és gonosz s oly jó volna odaülni a Mester lábaihoz, hallgatni életadó beszédét, követni életszépitő példáját. Ámde nem lehet, szokás, hagyomány, parancsszó tiltja. Ezért a reformátori lélek első, nagy mozdulata egy forró esdeklés: „Szabadítsa­tok meg, engedjetek I“ Hová? Merre? . . . Óh, nem emberekhez, hanem Ahoz, Aki magát egyedül Hevezhette útnak, igazságnak, életnek: a Krisztushoz. A reformáció embere azért akart szabad lenni hagyománytól, elő­ítélettől, emberi parancstól, hogy annál töké­letesebben szolgálhasson Krisztusnak, Meg­váltójának. Nem a szabadság tehát a mi kálviniz- musunk igazi ajándéka sem, hanem a szol* gálát. A szabadság csak ut, csak eszköz az áldozatos élet eszményi betöltéséhez, Magyar vonatkozásban fenti megállapí­tásunknak kettős következése ismerhető fel. Az egyik az, hogy a szabadságra termett ma­gyar iélek természetszerűleg kapcsplódott bele a reformátori mozgalomba s tette annak legnagyszerűbb hajtását, a kálvioizmust, ma­gyar vallássá, —a másik pedig az, hogy val­lásos életének emelkedése vagy hanyatlása szorosan függött ama szolgáiatrahivatás meg­értésétől vagy meg nem értésétől, Ma hogyan állunk a szabadság és a szolgálat gondolatával? Azt hiszem, a sza­badságot. mint református mivoltunk egyik alkotó részét túlontúl megértjük s méltányol­juk. így alakulhatott ki az a téves felfogás, hogy kálvinistának úgy is lehet lenni, ha na­gyon keveset hisz az ember, ha nagyon ke­vésszer vagy épen nem jár templomba, ha nagyon keveset vagy épen nem törődik egy­háza külső és belső ügyeivel vagy ha törő­dik, akkor jajj annak a szent ügynek 1 —Pe­dig a tétel helyes formulázása ez : „Azért va­gyok kálvinista, - s mint ilyen. azért vagyok szabad emberi tudománytól és tekintélytől, azért örököltem a tiszta, evangéliumi hitet, hegy an­nál teljesebben adhassam életemet a Megváltó parancsai alá; — hogy pedig ezt tehessem, szorgalmasan eliárok templomba, oivasgstom az Írást, érdeklődöm egyházam feladatai iránt, részt veszek terheinek hordozásában s egyéni, c aládi, társadalmi, nemzeti éietemhen anyagi, szellem' és erkölcsi erőm iegjavát, első zsen­géjét áldozom az én Istenem dicsőségére!* Igen a kálvinista egyház hivő és szol­gáló egyház, — a kálvinista élet hivő és szol­gáló élet Kálvin egyháza négy feladata közé besorozta a diakóniát is Nemcsak az igehir­detést, szákramentum szolgáltatást és a kul­csok hatalmának gyakorlását tartozik tehát az egyház elvégezni, hanem a szeretet munkát is. A diakónia azt jelenti, hogy az élet min­den kicsinyeinek gondját fel kell venni. A kálvinista diakónia pedig e munka felfoko­zását, vagyis azt, hogy nincs olyan mély gyász, nincs oly szomorú elhagvatottság, nincs oly fájdalmas szenvedés, ameddig a szeretet ereje el ne érne 1 A kálvinizmus lelke azért a szabadság lelke, hogy annál tökéletesebben lehessen az áldozni tudó szolgálaté. Demecser. Kiss Lajos.

Next

/
Thumbnails
Contents