Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita III. (Pannonhalma, 2018)

Soós Viktoror Attila: Új ember egy új lap élén. Pénzes Balduin életútja és főszerkesztői tevékenysége

ÚJ EMBER EGY ÚJ LAP ÉLÉN. PÉNZES BALDUIN ÉLETÚTJA... 137 szerint Grősz József, de még inkább Czapik Gyula volt hatással a lapra. 70 Czapik sokkal nagyobb bizalommal volt Saád Béla felé , mint Pénzes Balduin irányába. Miután Grősz Józsefet letartóztatták, Czapik Gyula lett a püspöki kar elnöke, így az ő irányítása alatt a püspöki kar és a katolikus egyház egyre közelebb került a párthoz. Az Új Ember ebben az időszakban jelentősen igazodott az Czapik által kijelölt irányhoz. A lap vezetői, munkatársai poli ­tikai kérdésekben, iránymutatásokban az egri érsek mellett Esty Miklósra támaszkodhattak, aki jó viszonyt ápolt Czapikkal. Czapik érsek élen járt a béke gondolata, illetve a békemozgalom támogatásában, ami jelentős teret kapott a hetilap hasábjain is. Nyitott volt a sajtóra, jó érzékkel nyúlt e terü­let felé, felismerte annak fontosságát és jelentőségét, ami megmutatkozott a hetilapban való megjelenéseiben is. „A nemzet köszönti Bíborosát” – írta az Új Ember 1956. november 4-i szá ­mának vezércikkében. Ezt a mondatot, ezt a vezércikket nem tudta meg­bocsátani a hatalom, az állampárt. A kommunisták számára Pénzes Balduin az Új Ember 1956-os „forradalmi” száma miatt „persona non gratává” vált. A lap életében hét hónapos szilencium következett, 1956 novembere és 1957 júniusa között nem engedték megjelenni. Saád Béla gazdasági igazgatót bíz­ták meg a felelős szerkesztői poszt betöltésével, Pénzes főszerkesztőként csak mint a szakmai vonal vezetője maradhatott meg.71 Szerepe a lapnál semmit sem változott, ugyanazt a munkát végezte, mint addig. Mivel a lap­ban Mindszenty bíborost, az 1949-es koncepciós per elítélt főpapját nem volt hajlandó a legkisebb mértékben sem megbélyegezni, 1956. november 4-ét követően hosszú csend, hallgatás következett. Az Új Ember csak 1957. június 2-án jelenhetett meg ismét, első oldalán arról tudósítva, hogy a püs­pöki kar támogatja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány törekvéseit. Hét hónap és micsoda változás. Grősz József mint a püspöki kar elnöke, szabadulása után odafigyelt az egyetlen katolikus hetilapra, de korántsem volt annyira nyitott, mint elődje. Grősz és az Új Ember közti közvetítés Endrey Mihály esztergomi delegá­tus feladata lett. A több mint féléves hallgatás után Endrey Mihály elérte, hogy a püspöki kar – és elsősorban annak elnöke – aktívabban álljon a béke kérdése mellé. Endrey 1958-ban háttérbe szorult, helyét az Új Ember irányí­tásában az Actio Catholica országos igazgatójaként Várkonyi Imre vette át. 70 MNL OL XIX-A-21-c 122.2. 1. Az Új Ember története. (42. d.) 71 Szeghalmi Elemér: Az alapító főszerkesztő. Huszonöt éve hunyt el Pénzes Balduin. Új Ember (2005. december 4.)

Next

/
Thumbnails
Contents