Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita III. (Pannonhalma, 2018)

Boros Zoltán: Bencések a szombathelyi egyházmegyében

BENCÉSEK A SZOMBATHELYI EGYHÁMEGYÉBEN 111 Végül egy még kisebb plébániára, Nemeskoltára került. Az előbb említett 1953-as tervezetben az ő neve mögött az „ellenséges munkájáért felfüggesz ­tésre javaslom” megjegyzés olvasható. 106 Ugyancsak ekkor tervezték Juhász Gergely elmozdítását Kőszegről, akit az egyházmegye peremére, protestáns vidékre, Karakóra kívántak helyezni káplánnak . 107 Ő végül helyben marad ­hatott, és csak 1957-ben, egyre súlyosbodó betegsége miatt vonult vissza Pannonhalmára. 108 Nemes Vazul története azért is érdekes, mert betekintést enged az egyházmegye 1956-os eseményeibe. 1956. december 15-én kelt beszámo­lójában a következőkről adott tájékoztatást főapátjának. „Egyhangú koltai életembe szinte forradalmi változást hozott az a körülmény, hogy nov. 3-án délben megjelent nálam a celldömölki Nemzeti Bizottság küldöttsége gép­kocsin és arra kértek, hogy azonnal menjek haza.” A folytatásból kiderül, hogy a küldöttség tagjai már kétszer jártak a szombathelyi püspöki aulában, ahol hozzájárultak a bencés plébános visszatéréséhez. A költözést novem­ber 6-ára tervezték, de az orosz csapatok bevonulása miatt erre végül nem kerülhetett sor. November 28-án kapta kézhez Kovács püspök négy nappal korábban kelt rendelkezését, aki Nemes Vazult a történtek ellenére mégis a celldömölki plébánia adminisztrátorává nevezte ki. A nemeskoltai plébá­nia átadását december elejére tervezték, mert celldömölki költözése 2-ára volt kitűzve. Ezt egy, a püspökségről érkező távirat december 1-jén meg­akadályozta. Történt ugyanis, hogy a szintén állami nyomásra eltávolított, és most zalaegerszegi plébániájára szintén visszahelyezett Galambos Mik­lós figyelmeztetést kapott a megyei egyházügyi megbízottól, hogy ne térjen vissza régi állomás helyére. Ezért a püspök a többi dispozíció végrehajtását felfüggesztette. Galambos december 15-én mégis elindult Zalaegerszegre, így Nemes Vazul bizakodó sorokkal zárta levelét, miszerint reméli, hogy a karácsonyt már otthon töltheti.109 Ezek után valóban visszatért a város ­ba, de 1957 elején csak alig néhány hónapot tölthetett Celldömölkön, mivel ismét el kellet hagynia a plébániát. Ekkor Iváncra helyezték, ahonnan már nyugdíjasként tért vissza Pannonhalmára, 1979-ben. Vele az utolsó bencés szerzetes is elhagyta a szombathelyi egyházmegye keretét. 106 MNL VaML XXIII. 69. SZTI 12. 107 MNL VaML XXIII. 69. SZTI 1. 108 A pannonhalmi Szent Benedek-rend névtára i. m. 195. 109 PFL FL LR II. Nemes Vazul, 1956. dec. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents