Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita III. (Pannonhalma, 2018)

Wirthné Diera Bernadett: „Ezeknek az istenkereső lelkeknek hivatásunk lehetőséget adni és segítséget nyújtani, hogy ezt az igényüket betölthessék.” Az oblátusi intézmény vezetői a diktatúra éveiben

AZ OBLÁTUSI INTÉZMÉNY VEZETŐI A DIKTATÚRA ÉVEIBEN 75 Összegzés, következtetések Az oblátusi intézmény történetének vázlatos áttekintése után néhány kö­vetkeztetést levonhatunk. Ezek közül a legfontosabb, hogy a világi rend léte és folyamatos (nyilván hullámzó intenzitású) működése annak bizonyítéka, hogy a bencés rend nem vesztette el erejét, és képes volt arra, hogy a be­szűkített körülmények ellenére ne csak a saját túlélésével és megmaradásá­val foglalkozzon, hanem törődjön azokkal is, akik közel érezték magukhoz a bencés lelkiséget. Megállapítható továbbá, hogy Szunyogh Xavér atyának elévülhetetlen érdemei vannak nemcsak az intézmény meghonosításában, hanem átmentésében, és a diktatúra idején való fenntartásában is. Ő – talán azért, mert sajátjának tekintette – nem kezelte olyan titokban az oblátu­si intézmé nnyel való kapcsolatát, mint többi rendtársa, 54 hagyatékában az oblátákra vonatkozó információk többször közvetve és közvetlenül is meg­jelennek. Végül, azt mondhatjuk, hogy a bencések nagyobb része – talán al­katukból adódóan, vagy reálisabban számolva a történelmi körülményekkel – sokkal óvatosabban járt el, és csak rendi elbeszélésekből, illetve különböző visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Szunyogh atya nem egyedül mentette át az oblátusi intézményt. A jövő kutatási iránya az lehet, hogy minél szélesebb körben tárjuk fel az oral history forrásait. 54 Szerteágazó könyvtári és levéltári kutatásaim során eddig nem sikerült írásos bizonyíté ­kot találni Vályi Hugó, Iróffy Huba és Juhász Gergely atyák hagyatékában arra vonatkozó­an, hogy segítették-e oblátusok fogadalomtételét. Várszegi Asztrik szerint ők is fogadtak el oblációt. Várszegi A.: Legányi Norbert főapát és az oblátusság i. m. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents