Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)

Szabó Csaba: A Pannonhalmi Szociális Otthon és lakói

250 SZABÓ CSABA tól, hivatásuktól megfosztott szerzetesek helyzetének további rendezését a rendőrség illetékességi körébe utalták. 9 A rendfőnökök már 1949-ben aggodalommal figyelték az állam egyház­ellenes intézkedéseit, és elsősorban a novíciusok helyzetének megoldására törekedtek. A nyugati határzár kiépülése után (1949) óriási kockázatot vállalva igyekeztek az elöljárók Magyarországról a vasfüggönyön keresztül Nyugatra szöktetni a növendékeket és azokat a szerzeteseket, akikre itt­hon a biztos üldöztetés várt.10 Az 1950-es megállapodás után, az év utolsó hónapjaiban egységes megoldást kerestek a rendek tagjaik érdekében. Az itthon maradt fiatalok többnyire papnevelő intézetekbe kerültek, az atyák nagyobb része templomok körül dolgozhatott kántorként, harangozó­ként. A munkabíró testvérek gyárakban és üzemekben helyezkedhettek el. Sokszor kellett szerzetesi elkötelezettségük miatt igazságtalanságokat, hátrányos megkülönböztetést, megalázó bánásmódot elszenvedniük. A leg­nagyobb kérdés az volt, hogy mi történjen a magatehetetlen, munkát vállalni már nem tudó szerzetesekkel? A Római Katolikus Egyházi Kegydíjasok és Betegek Szeretetszolgálata (EKBESZ) A második világháború után az Ideiglenes Nemzeti Kormány visszaállította a háború alatt felfüggesztett társadalombiztosító intézetek önkormányzati működését. A biztosítással kapcsolatos feladatokat az Országos Társada­lombiztosítási Intézet (OTI) látta el az 1950-es államosításáig. Attól kezd­ve feladatkörét átvette a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK, 1950. október 1-től). Ezzel együtt az Országos Nyugdíjintézethez került az összes közszolgálati és vállalati nyugdíj- és társadalombiztosítási járadék folyósítása. Ezáltal a társadalombiztosítás a Szovjetunióban kiala­kított rendszer mintájára a szakszervezetek irányítása alá került.11 Az idő - 9 Bögre Zs. – Szabó Cs.: Törésvonalak i. m. 22–23. 10 Szabó Csaba: Magyar emigráns katolikus papok Ausztriában (1945–1956). In: Az egyház társadalma – a társadalom egyháza. Egyház és társadalom Közép- és Kelet-Európában a 20. században. Szerk. Bánkuti Gábor – Nagy Mihály Zoltán. (Posticum Kötetek 3. Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis XIII.) Pécs 2015. 217–230. 11 Vö. az 1950. évi 36. sz. tvr. az állami társadalombiztosítás szervezetéről. Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1950. Minisztertanács Elnökének Hivatala, Bp. 1951. 130– 131. Továbbá az 1951. évi 30. sz. tvr. a dolgozók egységes társadalombiztosítási nyugdíjáról. Magyar Közlöny, 1951. november 11. 160. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents