Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)

Petes Róbert: Bencések a Magyar Néphadseregben

BENCÉSEK A MAGYAR NÉPHADSEREGBEN 243 Marcaliban az 1970-es évek második felében a teológus sorkatonák lau­dest imádkoztak naponta reggel fél hétkor Tóth százados irodájában. Egy alkalommal a tiszt a megszokottnál előbb érkezett meg a laktanyába. Belé­pett az irodába, a zsolozsmázó katonák láttán megjegyezte: bocsánat, még nem végeztek, majd megfordult és kiment. 33 Az 1970-es évek végén Lentiben sorkatonai szolgálatot teljesítő teoló­gusok találkozásaik helyét és idejét (jó idő esetén este a nagy fánál, vagy az alagsorban) gyakran az étkezések idején adták tudtul egymásnak.34 Az összejövetelek további helyszínei lehettek a teológus írnokok által használt tiszti irodák. 35 Az alábbi kissé komikus történet Lentiből maradt ránk: a rádió távírász kispapok a laktanyától távolabb vezényelt társaiknak a távírász rendszeren keresztül küldték meg az egyház által azon a napon olvasott evangéliumi szakasz szentírási helyének betű- és számkombinációját. Egy idő után a köz­pontban felfigyeltek a számukra érthetetlen jelekre, mire az egyik sorkato­na felvilágosította őket, hogy ezek a teológusok között használatos és szá­mukra értelmezhető jelek. A központból végül arra kérték a teológusokat, hogy a távírászkodás közben ne misézzenek. 36 Amennyiben összehasonlítjuk a megkérdezettek 1. és 2. csoportját a sor­katonai szolgálatuk idején a szerzetesközösség részéről a számukra nyújtott segítség, illetve lelki kísérés szempontjából, óriási különbséget állapíthatunk meg. Míg az 1. csoport tagjait az elöljárók, illetve a rendtársak nem látogat­ták, addig a 2. csoport tagjainak meghatározó tapasztalata, hogy a magisz­ter rendszeresen látogatta őket. Az ilyen találkozások lehetőséget kínáltak a bencés sorkatonák számára a belső megerősödésre, és tovább mélyülhetett bennük a közösség iránti elköteleződés. Az 1970-es évek második felében a Lentiben szolgálatot teljesítő bencés növendékek egyikére a magiszter rábízta az Eucharisztiát, amelyet aztán a fiatal szerzetes a hadseregben uralkodó körülmények miatt magára erősítve őrzött. Ezáltal a laktanya kispapjainak lehetőség nyílt a rendszeres szentál­dozásra, a bencés növendék pedig napjait az Eucharisztia jelenlétében élte meg. 37 33 PFL, Gy, OH, Interjú Hortobágyi Cirillel. 2016. január 22. 34 PFL, Gy, OH, Interjú Tóta Péter Benedekkel. 2016. február 2. 35 PFL, Gy, OH, Interjú Halmos Ábellel. 2016. március 12. 36 PFL, Gy, OH, Interjú Tóta Péter Benedekkel. 2016. február 2. 37 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents