Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)

Soós Viktor Attila: Egy szigorúan titkos tiszt, Kovács István egyházügyi tanácsos egy évtizedes (1966–1977) felügyeleti munkájai és jelentései a bencés rendről

EGY SZIGORÚAN TITKOS TISZT, KOVÁCS ISTVÁN... 213 Kovács Istvánt 1966. március 2-án nevezte ki Prantner József az ÁEH elnöke Győr-Sopron Megyei Tanács Végrehajtó Bizottság egyházügyi taná­csosává. Első munkatervét, amely az 1966. év második félévre vonatkozott, 1966. július 8-án készítette el.33 Ebben többek között leírta, hogy: „Tervbe vettem a győri püspökvár, illetve maga az egyházmegyei hatóság­nál, – az aulában dolgozó egyházi személyek jobb megismerését. A Pannonhalmi Főapátság, valamint az ottani gimnázium és szociális ott­hon feltérképezését, megismerését, ugyancsak beterveztem.” 34 Kovács István első féléves beszámoló jelentését 1966. július 8-án tette, az 1966. március 16-ával kezdődő időszakról. Bencések nem szerepelnek az első jelentésben. Ugyanakkor az első időszak munkájáról, kapcsolatfelvételei ről beszámolt, és így írt: „Közben az illetékes belügyi szervekkel is megtörtént a kapcsolatfelvétel és bizonyos vonatkozásban ők is tájékoztatást, segítséget nyújtottak munkámhoz.”35 Nagyon finom és árnyalt ez a megfogalmazás, különösen egy belügyi szigorúan titkos állományú tiszttől. Az egyházi középiskolák felülvizsgálatának értékelése ügyében 1966. október 6-án a Művelődési Minisztériumban megbeszélést folytattak, ame­lyen Kovács István is részt vett. 1966. október 10-én kelt jelentéséből a ben­césekre vonatkozóan tudhatunk meg információkat. Az 1956-os forradalom közelgő 10. évfordulója miatt külön reflektor­fénybe került Pannonhalma, az 1961-es megemlékezés-ügy és Pászthory Valter 1966-os letartóztatása miatt. Győr-Sopron megye középiskolái közül kiemelkedett a pannonhalmi és a győri bencés gimnázium. Alternatívaként a Révai és a Kazinczy Gimnáziu­mot tartották olyan iskolának, amelyeket személyi, tárgyi és módszertani fejlesztéssel vonzóvá lehetett volna tenni a szülők számára. Takács János a Győr-Sopron Megyei Tanács Végrehajtó Bizottság Művelődésügyi Osztály helyettese hozzászólásában a következőket mondta: „Győr megyében a szakfelügyelői összetétel nem rossz, de tudja, hogy ezek is megilletődnek, amikor az egyházi Bencés gimnáziumokat vizsgálják. Győr-Sopron Megyében két egyházi középiskola van, mindkettő a Szt. Be­nedek rendi Bencés gimnázium. Az egyik a rend székhelyén Pannonhalmán bent a monostoron belül, a másik pedig Győrött működik. A pannonhalmi »jobb hírnévnek« örvend, mint a győri, a kettő között minőségi differencia 33 MNL OL XIX–A–21–d 0012-29/1966. (36. d.) 34 MNL OL XIX–A–21–d 0012-29/1966. (36. d.) 35 MNL OL XIX–A–21–d 007-10/1966. (36. d.)

Next

/
Thumbnails
Contents