Dr. Kassai Tibor - Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 10. (Budapest, 1977)

Diagnosztikai módszereink tökéletesedésével egyre jobban gyarapodnak a jelzések, hogy a larvalis toxocarosis az emberek között az egész világon terjedőben van. Erre utalnak a kü­lönféle országokban, így Angliában (2, 3, 31, 60), Nyugat-Németországban (9), Jamaikában (41), Minneapolisban (USA) (44), Ceylonban (13), Nyugat-Malaysiában (4), Melbourneben (47), valamint Uj-Zélandon (15) végzett vizsgálatok adatai is. Az elmondottak alapján joggal felté­telezhetjük, hogy sokkal több Toxocara­lárvával fertőzött ember létezik, mint amennyit a szűrővizsgálatok eredményei mutatnak. A T. canis fennmaradását és terjedését nemcsak az igen ellenálló pete, hanem egy sor egyéb biológiai tulajdonsága és alkalmazkodási képessége is biztosítja, amelyekről részben már volt szó a megelőző fejezetekben. Egy kutya-populációban, ahol, ha csak időnként is, de kölykezés is előfordul, a toxocarosis állandósulásával számolni kell. Az intraut*inális, valamint lactogen fertőződés eredménye­ként mindig van pátensen fertőzött gazda, amelyből a tömegesen ürülő Toxocara-peték szeny­nyezik a környezetet, s így az ember fertőződésének a veszélye is állandósul. A paratenikus gazdákhoz (elsősorban az egérhez és patkányhoz) való alkalmazkodás kétféle módon is segíti a faj terjedését. Sok paratenikus gazda egyúttal a rendes gazda állandó prédája, tápláléka. A kutya környezetében (a háztartásban) élő apró rágcsálók is Toxocara-lárvákkal fertőzöttek lehetnek. így a kutya, miután ezekrV vadászik, maga is állandóan újrafertőződik, vagyis a faj terjedéséről gondoskodik. A kutya huzamos hiánya nem biztosíték arra, hogy a környezet Toxocara­lárváktól mentes lesz. A Toxocara­lárvák a paratenikus gazdában nemcsak hosszú ideig életben maradnak, hanem annak populációjában részben kannibalizmus, részben lacto­gen fertőződés révén még terjednek is, helyüket változtatják. A paratenikus gazda a környe­zet Toxocara-fertözöttséget a gazda hiányában is huzamos időre konzerválja. A toxocarosis járványtanában szezonjelleg nem ismerhető fel. A vastagburkú petékben az in­vázióra alkalmas lárvák hosszúidéig életképesek maradnak, s így hála ezeknek és a jelenlévő fertőzött paratenikus gazdáknak, mind a gazda, mind a paratenikus gazdák újrafertőződésére az év minden szakában egyaránt sor kerülhet. A fertőződés intenzitása és extenzitása azon­ban a szukák kölykezése szerint ingadozik. Kölykezés után ugyanis hamarosan megjelennek a petetermelő féregpopulációk. Mivel egy-egy nőstény naponta mintegy 20 000 petét termel (HO, 1973, nem publikált adat), kézenfekvő, hogy kölykezések után a környezet fokozott mér­tékben fertőződik, s így egyaránt fokozódik mind a kutya, mind a paratenikus gazda fertőző­désének az extenzitása és intenzitása. A toxocarosis elleni védekezés szervezése Az elmondottak alapján kézenfekvő, hogy a toxocarosis igen veszélyes helminthozoonosis, amely ellen a védekezést késedelem nélkül meg kell szervezni. Most, miután hazánk minden állampolgárának törvény szabta kötelessége környezetünk tisztaságának a védelme, állategész­ségügyi szolgálatunknak is feladatává vált, hogy munkatervébe iktassa a toxocarosis meg­szűntetését, vagy legalábbis szűk területre korlátozását. Ez a törekvés csak akkor lesz iga­zán eredményes, ha egy-egy nagyobb adminisztratív egység egész területén egyszerre és át­gondoltan történik a védekezés. A védekezés sarkalatos pontjaként a tervszerű terápiás beavatkozást kell megjelölni akkor is, ha jelenleg még nem rendelkezünk olyan anthelmintikummal, amely biztosan elpusztítaná a kutyában, ill. a paratenikus gazda szöveteiben vándorló Toxocara­lárvákat. A terápiás be­avatkozásnak arra kell irányulnia, hogy a környezetnek Toxocara-petékkel való ismételt szennyeződését megakadályozza; vagyis, a dehelmintizációkat úgy kell szervezni, hogy azok preimaginalis jellegűek legyenek. A T. canis sajátos fejlődése ezt lehetővé teszi, ugyanis egy kutya-populációban az ivarérett férgek rendszerint a kölykezést követő időszakban jelennek meg. Hogy a preimaginalis jelleg érvényesüljön, a kölykök első dehelmintizációját 2 hetes korban kell végezni. Tekintettel azonban arra, hogy a kölykök az anyatej közvetítésével még legalább 20 napos korig rendszeresen újrafertőződnek Toxocara-lárvákkal, 5 hetes korban még egy 2 3

Next

/
Thumbnails
Contents