Dr. Kassai Tibor - Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 7. (Budapest, 1974)
ad. 1. A kutatómunka fejlesztése érdekében állónak tekintette a Társaság elnöksége egy, a Magyar Tudományos Akadémia kereteiben működő önálló Parazitológiai Kutatóintézet létesítését. Ebben egymás mellett kaptak volna helyet az állatorvosi, orvosi és a fitoparazitológia művelői. Itt lett volna helye az alapkutatások mellett az átfogó témáknak, a különböző parazitózisok patológiájának, járványtanának, a prevenció elvi kérdéseinek és a parazitózisok elleni aktív küzdelem komplex módszerei kidolgozásának. Szoros együttműködésben a parazitológia hazai valamennyi munkahelyével, a Központi Intézet egyik feladata lett volna az oly nehezen biztosítható káderfejlesztésről, az utánpótlásról való célszerű gondoskodás is. Bíztató kezdet után különböző nehézségek miatt a Központi Intézet létrehozását egyelőre kedvezőbb időkre kellett elodázni. Ma is biztos meggyőződésem, hogy önálló kutatóintézet birtokában tudományszakunk művelésének feltételei gyökeresen javulnának, amint azt sok külföldi példa is bizonyítja. Egyébként a Társaság egymagában azáltal, hogy tudománytársadalmilag egyesítette a hazai szakembereket,ezek számára fórumot biztosít, egyéb sokféle haszna mellett jótékony hatással van a hazai parazitológiai kutatás fejlődésére is. Különösen figyelemreméltó az a kölcsönhatás,ami legtermékenyebben a Társaság és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszerhigiéniai Főosztálya között alakult ki. Ez a kölcsönhatás egyrészt felelősséget jelent, élénkíti a Társaság munkáját, másrészt az említett Főosztály révén biztosítja az erre a területre eső kutatások fejlesztését, egyben a kutatási eredmények gyakorlati hasznosulását ." A Társaság elnökségének kezdeményezésére van a Főosztálynak parazitológus főelőadója, ki egyben elnökségünk tagja is. Ilyen kedvező kapcsolat révén van lehetősége az említett minisztériumnak a nagyüzemi állattenyésztés állategészségügyi, így a hús-, a tej-, a tojástermelés károsítása szempontjából fontos parazitózisok elleni védekezés központi megszervezéséhez szaktanácsot, egyes -védekezési módok, nagyüzemileg alkalmazható