Dr. Holló Ferenc szerk.: Parasitologia Hungarica 4. (Budapest, 1971)

a féregfelszin olyan változását hozza létre, amely a szervezet addigi immuntoleranciájának megszűnéséhez vezet (32). A parazitózisok terápiájának súlyos elméleti-gyakorlati problémája volt,hogy az eredményesen alkalmazható gyógyszerek nemcsak a parazitára, hanem a gazdára is toxikusak voltak (33)» A modern antiparazitás gyógyszerek biztonságossága a régiekhez képest jelentősen emelkedett. A hatásszélesség, vagyis a legkisebb gyógyitó adag (dosis curativa) és a legnagyobb mérgezést nem okozó adag (dosis tolerata) hányadosa, a chemotherapiai index, a legtöbb mai gyógyszernél nagy. Mindazonáltal kevés parazitaellenes gyógyszer mentes teljesen az un.nem kivánatos hatásoktól (33). A nem kivánatos hatásokon belül 3 csoportot szokás elkülöníteni (34): 1 - nem kedvező kórokozóellenes hatást, 2 - káros vagy ártalmas hatást, 3_ - túlérzékenységet kiváltó hatást. A nem kedvező kórokozóellenes hatás rendszerint inadekvát vagy elégtelen kezelés következtében alakul ki. Az inadekvát kezelés miatt kialakuló nem kedvező hatás egyik jellegzetes példája az orsóférgek viselkedése genciánaibolya- vagy d1mantinhidrokiorid-kezelés hatására. A nem elégséges tartamú vagy adagu gyógyszerelés nem kedvező kórokozóellenes hatása pedig a paraziták gyógyszerrezisztenciájában nyilvánulhat meg. A káros vagy ártalmas hatások - az angolszász irodalomban az un. adverse reactions - a kellemetlen reakcióktól a toxikus hatásokig változhatnak súlyosságban. Kellemetlen hatás jelentkezése kisebb-nagyobb mértékben a parazitaellenes gyógyszerek zömének adásakor észlelhető. Gastrointestinalis tünetek, éspedig nausea, hányás, hasmenés, gyomor-bélfájdalmak a leggyakoribb panaszok. Számos gyógyszerről (pl. tetraklóretilén) régóta ismeretes, de