Dr. Holló Ferenc szerk.: Parasitologia Hungarica 3. (Budapest, 1970)
A kezdeti időben a munka nagy részét a különféle műszerek,gyűjtő- és preparáló eszközök beszerzésére kellett forditani, de ezzel egyidőben megindult a gyűjtőmunka is. Miután az első hat évben minden munka egy kutatóra és egy kisegitő preparátorra hárult, a nagyobb gyüjtőutakat a múzeum mammalogusaival, valamint más intézmények gerinces-kutatóival és parazitológusaival közösen szerveztük. A gyűjtemény személyi, létszáma 1964-től örvendetesen gyarapodott, és ma már négy kutató és egy nreparátor dolgozik egy jól összeszokott munkaközösségben. Három kutató a különféle féregcsoportokra specializálta magát, egy pedig az ektoparazitákkal foglalkozik. A közös munka előnyei elsősorban a gyűjtések során mutatkoztak, hiszen valamennyi gerinces osztályhoz tartozó gazdaállat tervszerű gyűjtése nagyon sokrétű és fáradságos munkát igényel. Ugyancsak közösen végezzük a terepen berendezett laboratóriiimban az elejtett gazdaállatok külső és belső parazitáinak begyűjtését és konzerválását. E munkák közül a legtöbb időt a teljes parazitológiai boncolásra kellett forditani. Gyűjtéseink az egész országra kiterjedtek, bár egyelőre még vannak olyan megyék, ahol kevés vagy semmiféle parazitológiai gyűjtés nem történt. Összesen 900 munkanapot töltöttünk a terepen gyűjtéssel, melynek eredményeképen mintegy 180 fajhoz tartozó 4500 gazdaállat került kézre, ezek jórésze (mintegy 2500) kisemlős volt. A gazdaállatokból kb 20000 endoés 10000 ektoparazitát gyűjtöttünk, ezek közül több mint hetven faunánkra új fajnak bizonyult. A meghatározáshoz 6000 mikroszkópi preparátum készült. Faunisztikai, rendszertani, ökológiai és cönológiai kutatásaink eredményeit 41 tudományos dolgozatban ismertettük. Szoros kapcsolatot tartunk minden olyan hazai kutatóintézettel és felsőoktatási .intézménnyel, ahol helmintológiával vagy ektoparazitákkal foglalkoznak. Számos tudományos előadást tartottunk a Magyar Parazitológusok Társaságában, a Magyar Biológiai Társaság .Állattani Szakosztályában és a Magyar Rovartani Társaságban . Külföldi kapcsolatodat is kellő mértékben sikerült kialakitani.