Dr. Kassai Tibor szerk.: Parasitologia Hungarica 1. (Budapest, 1968)

A tartályürités, illetőleg a szemét elszállítás gyakorisága mind quantitativ, mind pedig qualitativ értelemben hatással van a ku­kaüledékben fejlődő légypopulációra. Minél ritkább a szemétel­szállitás, annál több üledék marad vissza a tartályban, s nagyobb mennyiségű tartályüledékben több légy fejlődhet. Az üledékmennyi­ség emelkedése egyben lehetővé teszi, hogy az apró legyek mellett közepes nagyságú, sőt nagytermetű legyek is tenyésszenek, mind nagyobb számban. Ennek megfelelően, vizsgálataink során a naponta ürített kukatartályokból tartályonként 28,9, a kétnaponként űri­tettekből 46,7, a háromnaponként ürített tartályok üledékéből pe­dig 189,5 szinantrop légy tenyészett ki, az apró fajok mindin­kább csökkenő tendenciája mellett. Kukatartály üledék vizsgálataink egy-egy meghatározott időszakra és aránylag csekély számú minta anyagára vonatkoznak. E vizsgála­tok adatai alapján levont következtetések azonban - véleményem szerint - egész Budapestre vonatkoztathatók. Rendszeres és széle­sebb körben végzett vizsgálatok némileg módosítanák ugyan eredmé­nyeinket, megállapításaink érvényét azonban aligha érintenék. A vizsgálatok ugyanis bebizonyították, hogy a kukatartályok üledé­kében a szemételszállitás.gyakoriságától függően, kisebb nagyobb számban tenyésznek legyek, melyek jelentős hányadát a lakásba is berepülő fajok egyedei teszik ki. Egyéb tényészőhelyek hiányában tehát a belterületi lakások legyei kukaüledékben is kifejlődhet­nek. A vizsgálatokból kiderült az is, hogy Budapesten a szemétgyűjtés és elszállítás jelenlegi módja, illetve a vele kapcsolatos rend­szeres tartálytisztítás és az alapvető tartályhygiene korántsem megoldott és alapos korrekcióra szorul. Összefoglalás A szerző Budapest egynapos, kétnapos és háromnapos szemételszál­litási körzeteiben 22 kiürített kukatartály üledékéből mintát vett és azokból 14 fajhoz tartozó 1135 legyet tenyésztett ki.

Next

/
Thumbnails
Contents