Dr. Kassai Tibor szerk.: Parasitologia Hungarica 1. (Budapest, 1968)

Parazitás fertőzésekkel kapcsolatban szembetűnő celluláris reakciót, elsősorban eosinopbyl granulocyták megszaporodását már régen megfigyelték, ezt azonban ma is csupán a parazitás fertőzöttség kisérő jelenségének szokás tekinteni. Csak a legutóbbi években kezdődött meg különféle celluláris tényezők (leucocyták, lymphoid sejtek) tanulmányozása abból a szempontból, hogy mi a szerepük a parazitákkal szembeni immun folyamatokban. E vizsgálatok kezdeti eredményei alapján várható a parazitás fertőzést kisérő celluláris reakciókra vonatkozó kutatások megélénkülése, s talán az is, hogy e vizsgálatok révén közelebb kerülünk a parazitás immunitás kifejlődésével kapcsolatos folyamatok megértéséhez. Ez a rövid bevezető is elég talán annak érzékeltetésére, hogy a témára vonatkozó vizsgálatok nagy száma és figyelmet érdemlő részleteredmények ellenére ismereteink ma sem érték el azt a szintet, melynek alapján a parazitás immunitás igen fontos alapkérdéseire kielégitő választ adhatnánk. Az sem szorul bővebb bizonyításra, hogy ez ismeretek hiánya mily mértékben gátolja az immun folyamatoknak a paraziták elleni gyakorlati védekezésben való tudatos hasznosítását. Ebben a helyzetben került - néhány évvel ezelőtt - érdeklődésem előterébe az élősködők okozta immunitás, s annak is egy addig úgyszólván figyelemre nem méltatott területe: a specifikus immu nológiai válaszképtelenség

, vagy immunológiai tolerancia problémája. Az immuntolerancia jelenségének a felismeréséhez egy gyakorlati tapasztalat szolgáltatott alapot. OWEN (12) közölte azt a megfigyelését, hogy a kétpetéjü Ikerborjak kifejlett korban immunológiailag közömbösek, toleránsak maradnak egymás erythrocyta-antigénjeivel szemben minden valószínűség szerint azért, mert az intrauterin élet folyamán a közös placentáris vérkeringés folytán a magzatoknak módjuk volt egymás vörösvérsejtjeit megismerni, s ezeket további életük során már nem antigéneknek, hanem „saját" fehérjéiknek tekintették. E tapasztalatok alapján jutott BURNET 83 PENNER (l) arra a következtetésre, hogy a szervezetnek az a képessége, hogy különbsége/t tesz „saját" és „idegen" fehérjék, vagyis antigének közt, nem valamiféle genetikailag meghatározott