Dr. Kassai Tibor szerk.: Parasitologia Hungarica 1. (Budapest, 1968)
a humán pathologiában meghonosodni az -osis végződésű helminthosis-elnevezések, amikor éppen itt könnyű volna az egységes nomenklatura használata. A humán pathologiában ugyaniB aránylag kevés genus-névvel lévén dolgunk, nem okozna különleges nehézséget az -osis végződéssel a legtöbb humán helminthosis, sőt általában parasitosis nevet, bizonyos engedmények árán, a görög conjugatio figyelembevételével meghatározni. A hangsúly „bizonyos engedmények árán" van. Az első engedmény az, hogy olykor kénytelenek vagyunk eltekinteni attól a fiológiai szabálytól, mely szerint az -osis rag tulajdonképen csak görög eredetű nevekkel kapcsolatban lenne alkalmazható. Latin eredetüekkel már kevésbé, minthogy ez esetben elkerülhetetlenül a hibrid szóképzés hibájába esünk. Le, ha manapság már senki sem lát kivetni valót a „tuberculosis" névben, holott erről már több,mint 120 esztendővel ezelőtt, 1846ban, KRAUS L.A. doctor phil. et med. az ő „Kritisch-etymologisches medizinisches Lexikon" c. müvében ugy nyilatkozik, hogy „ein Übel gebildetes Wort aus dem lateinischen tuberculum mit der griech. Endung -osis, das man jedoch kaum wird entbehren können." Nos a parazitológiában a genus-nevek számlálatlan százai sem nem görög származásúak, sem pedig latinok, hanem bőven van más, részben különféle nyelvű és nemzetiségű tulajdonnevekből (Lambl - Lamblia, Giar - Giardia, Brumpt - Brumptia stb.) készült genus-névből, részben un. barbarisztikus genus-névből alkotandó helminthosis (parasitosis) -név, azért kénytelenek vagyunk eltekinteni attól, hogy belőlük minden esetben a görög conjugatio szabályai szerint helyes betegség (fertőzöttség) - jelző főneveket alkossunk. Pedig jogosnak látszik az a kívánság, hogy tudományunk haladásával párhuzamosan parazitológia! nomenklatúránk területén is a racionális egyöntetűség alakuljon ki. Ugyancsak az egyöntetűséget szolgálná egy további engedmény. Mindenki tudja, hogy a görög nyelvnek van egy szava, a helminthiasis, mellyel az emésztőcsőben lakó féregparazitákkal való fertőzöttséget jelöli meg s van néhány ma már alig használatos neve (ascariasis, acariasis, phtheiriasis), melyek bizonyos féreg-, atka-, rovarfertőzések megjelölésére szolgáltak. Összehasonlítva a parazitológia mai fejlettségét, ama 2000 év előtti igénnyel, mindenesetre nevetségesnek látszanék, ha ragaszkodni kívánnánk hozzájuk. De egyébként is számuk oly csekély, hogy ez